Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Az erdészeti hidrológiai kutatás az NSzK-ban 69 Szélsőséges, magashegységi termőhelyektől eltekintve a Német Szövetségi Köztársaságban nem várható azonban nagy területeken fellépő erózió. Még az erdő átmeneti teljes hiánya esetében is a felverődő talaj növényzet és az újraerdősítés viszonylag kedvező beszivárgási viszonyokat biztosíthat úgy, hogy a felszíni lefolyások, legalábbis nagy területeken, nem keletkezhetnek. Ebből az következik, hogy az éves lefolyás emelkedésével a vízgyűjtők közepes kisvízhozamának növekedésével, a téli árhullámok gyakoribb bekövetkezésével, illetve síkvidéken a mélybe szivárgás és a talajvíz újraképződés növekedésével kell számolni. Ez utóbbi körülmény azonban, legalábbis felszínhez közeli lefolyás esetében a vízminőség romlásának kockázatával járhat együtt. Az erdőkárok hatása a középhegységi vízgyűjtőterületek lefolyása esetében vízminőségi problémákhoz vezethet már egymagában azáltal is, hogy a patakok és folyók hordalékszállításának, valamint a lesüllyedt és a lebegtetett hordalék menynyiségének növekedése következtében a patakerózió erősödik. Ezen túlmenően a váltakozóan nedves és a vizes termőhelyek fokozódó elvizesedése és elláposodása, de különösen a vizes állapot meghosszabbodása miatt a vízben oldott szerves anyagok gyakoribb és nagyobb kivitelére kell számítani. Az erdők pusztulása minden termőhelyen, különösen az erdő nagyterületű eltűnése esetében a talaj fokozott ásványosodásához és pH-jának csökkenéséhez vezet, ami a talajban tárolt tápanyagok és káros anyagok oldható formába jutásával függ össze. Egyidejűleg ezek az anyagok az erdő csökkent evapotranszspirációja következtében az eddiginél nagyobb mértékben kerülnek a vizekbe. Ez különösen a magas talajvízszintű termőhelyekre, valamint olyan talajokra érvényes, amelyben zárórétegek fölött felszínhez közeli lefolyás van. 3.2. A talajba szivárgó víz és a lefolyás kémiai minősége Az erdőállományokban megállapított nagy savterhelés a talaj elsavasodásának gyors fokozódását eredményezi, ezáltal az erdőtalaj szűrőfunkciója erősen károsodik és a tápanyag-háztartásában zavarok keletkeznek. Ennek mértékét érzékelteti a német középhegység erdei termőhelyein mért szivárgó víz nitrát-, mangán- és alumíniumtöménysége (3. ábra). Az adatokból világossá válik, hogy már valamennyi vizsgált erdei termőhelyen az alapkőzet fölött fekvő erdőtalaj vízvédelmi szerepe károsodott. A mangán és az alumínium esetében olyan talaj-eredetű szivárgóvíz-töménységeket mértek, amelyek legnagyobb értéke mangán esetében a 440-szerese (Grebenau, 1,50 m mélység), az alumínium esetében a 99-szerese (Grebenau, 1,00 m mélység) az ivóvíz-felhasználásra megállapított Ek-határértéknek (ECC 1980). Sőt Witzenhausen állomáson a talaj elsavasodása már annyira előrehaladt, hogy a mangán már nagyrészt kimosódott. A nitrát esetében is minden talajmélységben a szivárgó víz legnagyobb töménységeit mérték, amelyek jóval meghaladják az ivóvíz-felhasználásra megállapított 50 g m -es Ek-határértéket. A Wdl (erdők immissziós terhelése) fő mérőállomásokon - Königstein, Witzenhausen, Fürth és Bibergemünd - a nitrátkc^ncentrációk évi átlagának értékei már az ivóvíz-felhasználára megállapított 25 g m -es EK-irányérték körül vannak. A Wdl-főmérőállomások környékének forrásaiban az alacsony