Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)
3-4. füzet - Szesztay Károly: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai
Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai 263 A halmazállapot változások hatására a troposzféra függőleges egyensúlyi (adiabatikus) hőmérsékleti gradiense a száraz levegőre jellemző 10 °C/km értékről a mai éghajlati adottságok között átlagosan mintegy 6-7 °C/km-re, az intenzív párolgás és csapadékképződés helyein és időszakaiban pedig mintegy 4-5 °C/km-re csökken. Ezekhez a viszonylagosan gyors és rövid időtávú (néhány órától néhány hónapig terjedő időléptékű) hatásokhoz hozzájárul még a víznek a hosszú időtávú (több száz és több ezer éves mértéket is elérő) éghajlat szabályozó szerepe: egyrészről a sarki jégtakarók előnyomulása és visszahúzódása útján, másrészről a világtenger mélyebb rétegeinek rendkívül nagy hőtározóképessége, valamint a vízszintes és függőleges tengeráramlások útján megvalósuló nagytérségi hőszállítás, illetve hőmérséklet kiegyenlítődés útján ( Dickinson 1986, Bolin 1987, Starosolszky 1989, WMO-ICSU1990). Arról, hogy mindezek a víz jelenlétéhez, körforgásához és halmazállapot változásaihoz kapcsolódó tényezők és folyamatok összefüggésükben milyen szerepet töltenek be a Föld éghajlatának alakulásában, ma még csak nagyon vázlatos és hozzávetőleges képet lehet adni. Az átfogó kép és a határozott jellemzés kialakításában a legfőbb nehézséget az okozza, hogy a különféle hatásoknak egymásközti kapcsolatában egyaránt vannak pozitív és negatív visszacsatolású (vagyis a külső hatásokat erősítő, illetve fékező) folyamatok, amelyeknek viszonylagos fontossága és eredő hatása a folyamatok előrehaladása (vagyis az éghajlat hidegebbre vagy melegebbre fordulása) során igen jelentős mértékben megváltozhat, sőt esetenként előjelet is válthat. Jól példázza ezt a két legfontosabb rövidtávú és igen gyors változású tényezőnek, a légkör páratartalmának és a felhőképződésnek a szerepe. Az üvegházhatás jelenkori fokozódását kísérő páratartalom növekedés - a ma már részleteiben is eléggé pontosan ismert és számszerűsített pozitív visszacsatolások által - kereken kétszeresére növeli a globális felmelegedést. Az üvegházhatás növekedését követően a felhőképződésben beálló változásokra és ezeknek a térszíni hőmérsékletben jelentkező visszahatásaira ma még az előbbinél csak sokkalta bizonytalanabbul lehet következtetni. A GEWEX program* tudományos előkészítésének legújabb értékelése szerint (WMO-ICSU 1990) a sugárzási és hőháztartási mérlegnek úgyszólván minden tagján végigfutó visszacsatolásos mechanizmus eredője a térszíni hőmérsékletekben kismértékű, de határozottan negatív előjelű változást okoz - vagyis fékezi a páratartalmi visszahatás érvényesülését. Ezt a megállapítást azonban csakis a jelenkori éghajlati állapotra és a külső üvegházgázok mai növekedési ütemére vonatkozóan lehet érvényesnek tekinteni. A folyamatok fizikai alapjait tekintve semmi biztosíték nincs arra, hogy a két visszacsatolási mechanizmus eredő hatását más kiindulási feltételek között is a maival azonos számállandók, vagyis a külső feltételekkel lineárisan változó összefüggések fogják jellemezni. Sőt! A külső üvegházgázok hőmérsékleti hatását leíró erősen nem lineáris (logaritmikus jellegű) összefüggések, valamint a párakicsapódás és a felhőképződés fizikájában döntő szerepet játszó erősen méretfüggő és egymást hol gyengítő, hol erősítő részfolyamatokat tekintve éppen az eredő hőmérsékleti hatás erősen nem lineáris jellegére és esetenkénti előjel változásaira lehet következtetni. *A Global Energy and Water Experiment (GEWEX) elnevezésű, hosszútávú program az energetikai (hőháztartási) és a vízkörforgási ciklus összekapcsolódásának és éghajlat alakító szerepének jobb megismerésére nemzetközileg összehangolt mérések és kutatások útján. A programot a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) közösen tervezi és irányítja.
