Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)
3-4. füzet - Szesztay Károly: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai
252 Szeszt ay Károly A növényállomány fennmaradásának, terjedésének és fejlődésének optimumát kereső (végső fokon az élővilág egészére jellemző természetes kiválasztódási törvényen alapuló) fejlődési folyamat tájökológiai és vízháztartási alkamazása az alábbi főbb felismerésekre, illetve feltevésekre vezetett: - Természetes viszonyok között a korlátozott vízellátású élettérben a növényállomány a tájökológiai tényezők átlagértékeit tekintve a vízhiányból származó stressz hatások minimumára törekszik. - Korlátozott vízellátású természetes növényállományok sűrűsége és gyökérhálózata a maximális gyökérzeti mélység feletti talajnedvesség készlet teljes mértékű hasznosításának feltételei szerint alakul ki. - Korlátozott vízellátású természetes növényállományok mindenkori (rövid távlatú) növekedési üteme az átlagértékeket tekintve a maximális talajnedvesség kialakulását teszi lehetővé. - Korlátozott vízellátású természetes növényállományok közepes távlatú fejlődését olyan szerkezeti és fajtabeli eltolódások jellemzik, amelyek a felhasznált vízmennyiség növelésére és maximumon tartására irányulnak. - Ha a növényzet fejlődését a vízellátottság mértéke nem korlátozza, a természetes növényállományok mind a rövidtávú növekedési ütem, mind a közepes távlatú szerkezeti és fajtabeli eltolódások tekintetében az adott fény és táplálék korlátok közötti maximális biomassza (és mag-termés) előállítására törekszenek. - Az éghajlat és a talaj (mint élettér) és a növényállomány (mint élővilág) közötti hosszú távlatú egyensúlyi optimum kialakulásában már a növényzet talaj szerkezetét módosító hatásának is fontos szerepe van (Eagleson 1982). A növényzetnek ez az élettér-szabályozó szerepe mindig az adott éghajlati és adott kőzettani viszonyok között lehetséges legnagyobb evapotranszspiráció és legkisebb lefolyás irányába hat - amint erre vízháztartási vonatkozásban Lvovich (1974) már rámutatott (Szesztoy 1980). 2.2. Éghajlat és talaj mint a növényi élettér vízháztartási tényezői A fentebbi felismerések, illetve feltevések adatszerű vizsgálatához, valamint az ezeknek megfelelő vízháztartási határértékek és összefüggések számszerűsítéséhez Eagleson (1978) részletesen elemezte és egyenletekbe foglalta az esőzések alatti beszivárgási és vízfelhalmozódási, valamint az esőzések közötti száraz időszakok felfelé irányuló kiszivárgási és párolgási folyamatainak dinamikáját. A dinamikai vizsgálat eredményeit a vízháztartási élettér index (E) foglalja össze. Ennek levezetésében 21 éghajlati és talajfizikai tényező jut szerephez, melyeknek száma a belső kapcsolatok folytán végülis 12-re csökken: E = £ ( h a, k„, c, n, z, T 0, E s o, P n S, t p, n p a, T h k), (1) ahol h Q - a térszín vízvisszatartó képessége; k 0 - a telített talaj szivárgási tényezője; с - a talajpórusok alaki és elkülönültségi tényezője; n - a hatékony (hasznos) pórustérfogat; z - a talajvízszint térszín alatti mélysége; T 0 - átlagos térszíni hőmérséklet; E s o a potenciális talajpárolgás átlagértéke; P, - az esőzésenként lehullott csapadék átlaga; S - az esőzésenként lehullott csapadék statisztikai eloszlási tényezője; t p - az esőzések
