Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Zsuffa István: A vízgazdálkodás Széchenyi korában és ma

Vízügyi Közlemények, LXXXIII. évfolyam 1991. évi 3-4. füzei A VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS A TERMÉSZET SZÉCHENYI KORÁBAN ÉS MA DR. ZSUFFA ISTVÁN A vízgazdálkodás és a természetvédelem módszerei és e módszereknek a fejlődése sajátos módon hasonlóan alakult. Mindkét szakterületen a kezdetleges passzív szemléletet előbb a preventív, majd aktív tevékenység kialakulása követte. A küzdelem a vízért és a vizek ellen emberréválásunk óta életünk legfontosabb tényezője. Az ezekkel kapcsolatos életet jelentő feladatokat az ember az előbb említett három féle módon próbálta és próbálja megoldani. A legegyszerűbb megoldás a vízforrásokhoz közeli, de az árvizek által nem járt területeken való letelepedés. Ezen „passzív szemléletű" vízgazdálkodás eredményeként népesült be a Föld, ennek szellemében keresik ma is a vízhez közeli, de az árvízszintek fölötti területeket az ipartelepek, hőerőművek építéséhez. A természetes vízjáráshoz, annak szélsőségeihez való passzív alkalmazkodás „technikája" alakítja át és degradálja a legnagyobb mértékben az emberen kívüli természetet. A vizek mentén húzódó, de árvíz-nem-járta területek minden szárazföldi élőlény számára a legértékesebb élőhelyek. Innen szorította ki az egyetlen faj, az ember, összes társát, itt építette ki mesterséges környezetét, ennek gazdag flóráját alakította át a mezőgazdaság, gyakorlatilag néhány növényre korlátozódó, monokultúráira. A passzív vízgazdálkodás azonban nemcsak az élővilágot szorította ki, degradálta, hanem a víz földi körforgásának fizikai folyamatát is módosította. Köztudott, hogy hazánk területén az Alföldet ligetes erdők borították, amelyek vízhálózatukkal együtt egyetlen fizikailag jól szabályozott rendszert alkottak. A felszíni és a felszín alatti vizek vízháztartását alakító erdők kiirtása után a talajvízszintek megemelkedtek, a mélyebb területek elvizenyősödtek és az erdők evapotranszspirációját a mezőgazdasági területek közé ékelődő, végeredményben antropogén mocsarak evaporációja pótolta. Az ember részére - egyesek szerint „felelőtlen és természetidegen" elszaporodása után - szűknek bizonyultak a folyók túlnépesedett magaspartjai, kiszorult az árterekre, a vízforrásoktól távolcső területekre. Áz árvizek ellen töltéseket épített, a vizet nagy távolságokról vezette át, vagy a Föld mélyéből emelte ki, hogy aszályos időben is hozzájusson az élet legfontosabb eleméhez. Ma elsősorban ezt, a műszaki beavatkozásokkal, építési munkával jellemzett tevékenységet nevezzük vízgazdálkodásnak. A magam részéről e tevékenység számára a természetvédelmi munkák csoportosításából kölcsönvett preventív szemléletű vízgazdálkodás" elnevezést használnám. A kézirat érkezeit: 1991. X. 2. Dr. Zsuffa István oki. mérnök, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola (PMMF, Baja) Vízgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető tanára A Magyar Tudományos Akadémai Vízgazdálkodástudományi Bizottsága és a Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztálya Széchenyi István születésének 200. évfordulója alkalmából 1991. szeptember 20-án rendezett nyilvános emlékülésén elhangzott előadás alapján.