Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Vágás István: Széchenyi szerepe a Tisza szabályozásában

232 Vágás István és a természetes homoklerakódás magas vonulatait is kihasználva, a legnagyobb vizek kivédésére is alkalmas töltésrendszert kell építeni, ugyanakkor: a viszonylag szűk töltésrendszer vizet vezető és mederalakító hatásainak jó kihasználására a folyó túlfejlett kanyarulatait átvágásokkal meg kell rövidíteni, s ezáltal a rendkívül alacsony, olykor alig 2 cm/km-es vízszínesést növelni lehetséges. A lehetséges elgondolások közül nem Vásárhelyiéké volt az egyedüli. Még a munkák megindítását lényegesen megelőzően Beszédes Józsefnek, vagy Lám Jakabnak is voltak megalapozott elgondolásai, amelyek a töltésezést részben, vagy egészben elkerülhetőnek ítélték: Beszédes a régi ártéri gazdálkodásnak valamilyen modern változatát gondolta megvalósítani, Lám egy Felső-Tiszát megcsapoló oldalcsatorna rendszerrel keresett megoldást a fölös vízhozamok elvezetésére. A töltésezés lehetőségével még Huszár Mátyás is szembe helyezte 1823-ban annak veszélyét, hogy a töltések árvízvédelmi felügyeletére nincs elegendő kiállítható munkaerő. Széchenyi feltehetően végül azért dönthetett Vásárhelyi Pál elgondolásai mellett, mert ezzel teljesíthette az országos közhangulat szerinti várakozásokat: a termőföldek mind nagyobb kiterjedésű és mind nagyobb árvízi biztonságú növelését. Az egészséges folyómeder-kialakítás szempontjai is Vásárhelyi Pál elvei mellett szóltak. Amikor azután Vásárhelyi terveit 1846-ban már elfogadták, de Vásárhelyi Pál meghalt, átmenetileg ismét felülkerekedett, most már az előzőktől eltérő oppozíció, főként az átvágások nagy számától, az összesen 102 átvágás kivitelezhetőségétől való félelem következétben. Az itáliai Paleocapa Pietro terve takarékoskodik az átvágásokkal a töltéstávolságok növelése árán. Ez a terv azért nem volt kivitelezhető, mert nem számolt azzal a ténnyel, hogy a töltésépítésre alkalmas magasabb térszintű vonulatok és a magaspartok között nincs alkalmas természetes töltésépítési lehetőség, továbbá azt a Huszár Mátyás által már ismert tényt sem vette figyelembe, hogy a Duna akár Csongrádig, a Maros akár Szolnokig is visszaduzzaszthat, és a széles töltésköztől várt árvízszint-mérséklés emiatt nem is volna realizálható. Pártpolitikai villongások, műszaki ellentétek, gazdasági nehézségek: mindezek útvesztői között csak Széchenyi István találta meg a lehetőségét annak, hogy mégis megépülhessen a nagy tiszai mű, mégis legyen olyan egységes vezérfonal, amely minden erőt helyes irányba térítve eléri a végcélt. Arany ódája nyomán: „ Ki győzni Athént csellel is szorítja; Kit bősz csoport elítél, mert igaz; Ki Róma buktán keblét felhasítja Elég... a példa fáj: Széchenyi az!" Széchenyi tekintélye, példája mindmáig segítője vízügyeinknek. Sokakat csak az tartott vissza a Tisza-szabályozás és vízügyeink utólagos, meggondolatlan bírálgatásától - hiszen nálunk mindig mindenki mindenkinél okosabbnak szeretné magát mutatni - mert Széchenyi alkotását már nem merték kikezdeni! 4. A Tisza-völgy szabályozása Széchenyi Istvánnak nem adatott meg, hogy a Tisza szabályozásának munkáiban részt vehessen, azt sem érhette meg, amikor a mű sok viszontagság után, de eredményesen befejeződhetett. Az 1846. évi kezdet és a hivatalosan deklarált 1908. évi befejezés közt 62 esztendőnek kellett eltelnie: több, mint két emberöltőnek. A szabá-