Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Kozák Miklós: Széchenyi és Vásárhelyi, mint a második magyar honfoglalás vezéregyéniségei

Vízügyi Közlemények, LXXXIII. évfolyam 1991. évi 3-4. füzei SZÉCHENYI ÉS VÁSÁRHELYI MINT A MÁSODIK MAGYAR HONFOGLALÁS VEZÉREGYÉNISÉGEI DR. KOZÁK MIKLÓS A közéleti és tudományos személyiségek tevékenységét sok szempontból lehet értékelni: társadalmi, gazdasági haszon, a kellő időzítettség, az időtállóság. Bármelyik szempontból is elemezzük a „legnagyobb magyar" és a „legnagyobb magyar vízépítő" múlt századi tevékenységét, Széchenyi és Vásárhelyi - lehetőségeikhez képest - maradandót és tökéleteset alkottak. Vízgazdálkodási szempontból a Kárpát-medence vízrendszere szabályozása előtt félelmetes, súlyos gazdasági és társadalmi károkat okozott félországnyi területen. A maláriát is terjesztő gyakori árvizek rettegésben és félelemben tartották a környék lakóit. Mocsártengerükkel szétszabdalták, lebénították az országot. A magyar nemzet felemelkedésén munkálkodó és a fejlődő Európát jól ismerő Széchenyi szomorúan veti össze hazánk tragikusan elmaradott vízgazdálkodásának egyedi helyzetét számos európai országéval. A legnagyobb magyarnak most csak két főbb vízügyi tevékenységét érintem, nevezetesen a - a víziközlekedés fejlesztésére vonatkozó kezdeményezését, továbbá - a Tisza és mellékfolyóinak szabályozását. Széchenyinek és Vásárhelyinek már akkor feltűnt Nyugat-Európa fejlettebb vízgazdálkodása, a vízlépcsőkkel és hajózsilipekkel megvalósított biztonságos, gazdaságos és a tájat szépítő, környezetbarát víziközlekedése. E két géniuszban a tapasztalatok alapján nagyszabású, nemzetérdekű tervek formálódtak. Széchenyi adta a politikaitársadalmi bázist, Vásárhelyi a vízgazdálkodási szakértelmet. Széchenyit 1833-ban kinevezik az Al-Duna-szabályozás királyi biztosának, aki Vásárhelyit választja legfőbb munkatársának. Számos intrikával és gazdasági gonddal kellett megküzdeniük. Az igazi lángelmék azonban mindig a jövőbe látnak és tetteik maradandó értékűek. Széchenyi és Vásárhelyi közös európai tanulmányútjuk során felismerik, hogy a nemzetgazdaság fejlesztésének kulcskérdése az ipar, a mezőgazdaság fejlesztése és a nagyarányú áruszállítás, melynek nélkülözhetetlen eleme a közlekedés és a vízi-szállítás, ami nemcsak a legolcsóbb, de a legkörnyezetkímélőbb és a legkomplexebb módon kapcsolható össze más vízgazdálkodási feladatokkal is. A folyók többsége azonban sohasem hasznosítható szabályozás, rendezés nélkül. Szeszélyes árterükkel lehetetlenné teszik a közút és vasút fejlesztését is, melynek első lépcsője ismét a térség folyóinak árvízi szabályozása. Jó példa erre a Duna és különösen a kanyargós Tisza és mellékfolyóik, melyek félországnyi területen bénították meg az életet. Az Al-Dunán akkor 4-5 m/s-os sebességek és zuhatagos szakaszok akadályozták a hajózást. Széchenyi és Vásárhelyi tervei alapján 1833-1837 között elkészül a „SzéA kézirat érkezett: 1991. X. 2. Dr. Kozák Miklós oki. mérnök, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME, Budapest) egyetemi tanára. A Magyar Tudományos Akadémia Vtzgazdálkodástudományi Bizottsága és a Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztálya Széchenyi István születésének 200. évfordulója alkalmából 1991. szeptember 20-án rendezett nyilvános emlékülésén elhangzott előadás alapján.