Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)
2. füzet - Major Gábor-Major Pál-Vargay Zoltán: A Duna-Tisza közi hátság lefolyási viszonyainak hatása a talajvízszint változására
A Duna-Tisza közi Hátság le folyási viszonyainak hatása... 143 anyag (Szodfridt 1990, Major-Neppel 1990) egy bekezdését: a Duna-völgyi-főcsatorna megépítése, valamint a Solti-lapály belvízrendezése nem változtatta, nem változtathatta meg a 30-40 m-rel magasabban elhelyezkedő hátsági területek - a kimutatott süllyedések területének - talajvízviszonyait. Az ún. vadvízterületek vízrendezései (gerje-perjei, danyéri, fehértói rendszerek stb.) sem befolyásolták regionálisan (jóllehet lokálisan igen) a talajvízviszonyokat, amit igazolnak Ijjász (1938) doktori értekezésének ábrái is, ahol látható, hogy az 1922-35 közötti talajvízviszonyok, a kimutatott süllyedések területén hasonlóak az 1970-es évek előttiekhez. A Duna-Tisza közi hátsági lefolyások talajvízszintre gyakorolt hatását, nyilvánvaló, csak úgy tudjuk meghatározni, ha legalább becsülni tudjuk a lefolyások nagyságát. Sajnálatos, hogy mind a Tisza, mind a Duna-völgyi-főcsatorna felé irányuló belvízlevezető csatornákon hiányoznak a mérési, sőt a megfigyelési adatok is. Egyedül a VITUKI-ATV VÍZIG kezelésében levő Fehértó-Majsai-főcsatorna vízhozamairól rendelkezünk megbízható, bukók által folyamatosan mért vízhozam-idősorokkal. A többi csatorna némelyikén időszakos vízhozammérések történtek, főleg az 1965-66os belvizes években, de a ritka, 6-20 nap közötti időtávlatban történő mérések nem teszik lehetővé az akkor levonult belvíztömegek megbízható meghatározását, csupán nagyságrendi tájékoztatásra alkalmasak. Ugyancsak rendelkezésre álltak a Katymárkígyósi-rendszer adatai is. Ugyanakkor a csatornákon lefolyt belvíztömeg a csatornákon levő zsilipek zárásától, és nyitásától, de főleg a csatornákon lévő szivattyútelepek üzemeltetésétől is függött. Tekintve, hogy ezek hatását még vízállás-idősorok sem regisztrálják, így a lefolyási értékek meghatározása, de még tájékoztató becslése is nehézségekbe ütközik. Az egyetlen megbízható kiindulási lehetőségünk az volt, hogy a rendelkezésünkre álló Fehértó-Majsai-főcsatorna mérési adatait feldolgozzuk, a feldolgozás alapján a fehértó-majsai lefolyási viszonyokat meghatározzuk, és az így kapott lefolyási paramétereket analógiák felhasználásával átvigyük a többi belvízcsatornára is. Ezt az analógia alapján történő átvitelt csak bizonyos csatornák esetében tartjuk megengedhetőnek. Korábbi vizsgálataink alapján (Major-Neppel 1989) területünket a Tisza és a Duna-völgyi-főcsatorna között egy északi (I) és egy déli (II) területegységre osztottuk. Az északi területegység túlnyomórészt homokos fedőrétegű, míg a déli területegység talajai valamivel kötöttebbek. Ezen a területen jellemzőek a kialakult, ún. semlyékek is. A belvízlevezető csatornák sok esetben ezeket a semlyékeket kötik össze. Éppen ezért & fehértó-majsai adatoknak analógiával történő átvitelét csak erre a déli területre tartjuk megengedhetőnek. A Hátság lefolyási viszonyainak meghatározása érdekében első lépésként a VITUKI-ban számítógépre vittük a fehértó-majsai adatokat. Az 1964-85 között a grafikusan is ábrázolt vízhozam-idősorok lehetővé tették az évi lefolyt víztömegek meghatározását. A teljes lefolyás m 3-értékeit az I. táblázatban foglaltuk össze. A lefolyt évi belvízmennyiségeket mind a szatymazi, mind a kömpöci bukó szelvényére meghatároztuk. Az évi lefolyt belvízmennyiség meghatározása után összefüggést kerestünk az illető évre vonatkoztatott csapadék három éves csúszó átlagai (P^, mm) és az évi lefolyt belvízmennyiség (R a a, 10 6 m ) között. Az 1. ábrán mind a szatymazi, mind a kömpöci mérési pontokat, továbbá ezek lineáris kiegyenlítését megadó R a a =f{P' a a) összefüggést tüntettük fel. Az egyenessel való közelítés elméletileg nem indokolható,
