Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)

1. füzet - Juhász Endre: A szennyvíziszap-elhelyezés visszahatása a tisztítótelepen belüli kezelésre

44 Juhász Endre A mezőgazdaság fogadókészségének egyik jelentős problémája, hogy az iszap folyamatosan keletkezik, ám a kihelyezés többnyire szakaszos, így általában mintegy féléves átmeneti tározást is elő kell irányozni (Feigner 1980). A tározással azonban az iszap eredeti tulajdonságai változnak (nedvesség-, tápanyagtartalom stb.). A fejlett országok iszapelhelyezési megoldásaiban az ismert gondok ellenére egyre nagyobb szerepet tölt be a különböző módon előkészített iszap mezőgazdasági hasznosítású felhasználása (Scheltinga 1987). Angliában például az 1982. évi adat alapján a keletkezett összes iszap (20 milliárd kg a~') 40-45%-át fogadja a mezőgazdaság, amivel mintegy 30 millió font importműtrágya-megtakarítást értek el (Mabi 1987). A Német Szövetségi Köztársaságban (1986. évi adat) az iszap 59%-át deponálják, 9%-át elégetik, 3%-ból komposztot állítanak elő és 29%-ot közvetlenül mezőgazdasági területen hasznosítanak. A Dél-afrikai Köztársaságban a szennyvíziszap 60%át helyezik talajra. Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban jelentős mennyiségben állítanak elő iszapból komposztot, melyhez töltőanyagként települési vagy mezőgazdasági hulladékot adagolnak. Hasonló hazai eredményes megoldásról a Keszthelyen megvalósított berendezés kapcsán lehet beszámolni (Juhász 1987). A biotechnika fejlődésével újabban nálunk is megindult az iszapból giliszták segítségével történő komposzt előállítása. A zárt láncban nemcsak a jó minőségű táptalajt, hanem a túlszaporodott gilisztatömeget is - mint állati táplálékot - hasznosítják. Emellett még huminsav előállítására is lehetőség nyílik. A fejlett ipari országok „gyártmánycentrikus" kutatói az iszapkezelést elsősorban sok gépészeti és egyéb technológiai elem bonyolult kapcsolati rendszereinek pontos üzemeltetésével kívánják biztosítani. A kézenfekvő „egyszerű" eljárások, bár nem adnak „látványos" megoldást, mégis a biológiai folyamatok egyszerű irányításával gazdaságossági szempontból feltétlen felveszik a versenyt a sok technológiai egységből álló „túlgépesített" megoldásokkal. Feltételen meg kell említeni, hogy településgazdálkodási szempontból, mind a szilárd, mind a folyékony hulladék egyformán másodlagos anyag és az utóbbinak java részét a szennyvíz,'illetve a kezeletlen iszap teszi ki. A lakókörnyezetet - sokszor engedély nélküli szemétlerakók veszik körül, melyek szabálytalan kialakítása az ismert környezeti ártalmak egyik forrása. A kellő rekultiváció hiánya hosszú távon gátat szab a település terjeszkedésének. A szemét- és víztelenített szennyvíziszap közös depóniában történő szakszerű együttkezelése számos új lehetőséget biztosít mindkét anyag gazdaságos műszaki megoldásában (Benedek 1989): - csökkenthetők a szállítási távolságok (ezáltal a költségek), - szakaszosan és olcsón kitermelhető, nagy mennyiségű, közepes fűtőértékű, ún. depóniagáz keletkezik, - a depóniában a felgyorsult anaerob folyamatok miatt lehetőség nyílik a csurgalékvíz szennyezettségének csökkentésére, a humifikálódott anyag szakaszos kitermelésére, annak hasznosítására, így új tárolók létesítésére is, - a lerövidült rehabilitációs idő a városrendezés számára új területek kedvező igénybevételére ad lehetőséget. A városgazdálkodás és szennyvízkezelés szempontjából egyformán gazdaságos közös módszer előnyeinek kihasználását a közeljövő megoldandó feladatai között kell számontartani. A szennyvíziszap felhasználására az ipar számos területén adódik lehetőség. A tisztítótelepen belüli biogáz és hőszivattyúval visszanyerhető energiamennyiségeken túlmenően újabban kísérleteznek pl. termikus úton primer és szekunder fűtőolajnyerés-