Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)
3. füzet - Gauzer Balázs: A hóolvadás folyamatának modellezése
288 Szodfridt István rendezése pedig a talajvizeket változtatta meg. Ezért az erdők, elsősorban a természetes erdőket alkotó kocsányos tölgyesek és fehérnyárasok területe jelentősen csökkent, hiszen a megváltozott természeti viszonyok között már nem voltak képesek vízigényeiket kielégíteni. A további változást a II. világháború után megcsappant erdei erőforrások pótlásának szándéka, valamint az erdők egyéb szolgáltatásaival szemben jelentkező nagyobb igény indította el. A racionális mezőgazdasági földhasználat szükségtelenné tette a gyenge termőképességü homokok mezőgazdaági hasznosítását, ezért ezek a területek az erdőtelepítések számára felszabadultak. Am a legszárazabb termőhelyi adottságok következtében a hajdani, talajvízhez kötött erdők helyét túlnyomórészt a szárazságtűrő, közeli talajvízhez nem kötődő fenyvesek foglalták el. Az erdőterület nagysága tehát nagyrészt megegyezik a korábbival, azonban területileg és fafajban is eltolódott a szárazabb, talajvíztől távoli fekvések irányába. A vázolt körülmények a térség természeti erőforrásainak hasznosításában kedvező változásokat idéztek elő, ugyanis a mezőgazdaság által csak veszteséggel művelhető területeken jelentős profitot eredményező erdőgazdálkodási tevékenység indulhatott. A népgazdaságra egyre nehezebb terhet jelentő faimport csökkentését az új erdők telepítésével oldhattuk meg. Végül az erdők fái mélyebbre hatolnak gyökereikkel, mint a mezőgazdasági növények, ily módon hathatósan hozzájárultak a térség ökológiai potenciáljának mélységi irányba való bővítéséhez. — Az erdők általában több vizet igényelnek, mint egyéb mezőgazdasági kultúrák, bár ez a megállapítás nem általánosítható, mert fafajtól, illetve az összehasonlításul szolgáló termesztett mezőgazdasági növénytől is függ az egybevetés eredménye. Az erdő ugyanis nem homogén közeg, hanem kezelési egységenként, ún. erdőrészletenként más-más fafajból felépített, más-más korosztályba sorolható erdők vannak egymás mellett. Az egyes, térségben is előforduló fafajok 0,01 km 2-re vonatkoztatott évi vízigénye (Járó— Führer szóban közölt adatai): — Az erdők okozta intercepciós veszteség is nagyobb, mint a mezőgazdasági kultúrák alatt, bár utóbbira megfelelő adatok nem állnak rendelkezésünkre. Állításunkat arra alapozzuk, hogy az erdők több szintre tagolódnak és vastag avartakaróval rendelkeznek, ezek mindegyike alaposan csökkenti az erdővel borított talajra érkező és onnan talajba szivárogni képes csapadékvíz mennyiségét. Az Erdészeti Tudományos Intézet e tételnek jobb megismerése céljából Kerekegyháza mellett létesített észlelőhelyet különböző fafajú állományokban, a méréseket négy éve folyamatosan végzik. Bár a négyévi eredmény közel sem ad végleges következtetésre lehetőséget, tájékozódásul érdemesnek tartjuk ezeket bemutatni. Magyar (1989) szerint az akác évi intercepciós vesztesége a lehullott egész évi csapadék %-ában kifejezve 9%, a fehér-szürkenyárasé 24%, a feketefenyvesé 24%, az erdeifenyvesé 16%. Kocsányos tölgyesre nincs adatunk, intercepciós veszteségét valahol a fehér-szürkenyárasoké körül sejtjük. A bemutatott számok kellően szemléltetik, hogy erdők esetében fafajonként más-más vízveszteséggel kell számolnunk. kocsányos tölgy akác nemesnyár fehér-szürkenyár 441 mm 279 mm 680 mm 800 mm 205 mm 185 mm erdeifenyő feketefenyő
