Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)
3. füzet - Gáspár Zoltán: Az aszály elhárítási lehetőségei
Vízügyi Közlemények, LXXII. évfolyam 1990. évi 3. füzei AZ ASZÁLY ELHÁRÍTÁSI LEHETŐSÉGEI DR. GÁSPÁR ZOLTÁN Az aszály több évszázados kísérőjelensége a Kárpát-medence mezőgazdaságának. Az utóbbi évtizedben hatásai felerősödtek, s ezért mind a kutatás, mind a termelési gyakorlat figyelme ez irányba fordult. Az aszály és okainak kutatása azonban jelenleg világméretekben is előretör, elsősorban a klimatológusok által előrejelzett s a Föld légkörének szennyeződésével összefüggő általános felmelegedési folyamat miatt. Magyarország vonatkozásában az aszály jelentőségét tovább növeli az a körülmény, hogy az aszályhelyzetek gyakoriságának és mélyülésének mértékétől függetlenül is nőtt — a mezőgazdasági termelés intenzitásfokozódási ütemének megfelelően — a terméskiesések fajlagos értéke. Az aszály kérdéskörében tehát akkor is mélyrehatóbb ismeretekre van szükség, ha az előrejelzett éghajlati változások nem, vagy még nem most következnek be. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium Vízellátási főosztálya megbízta a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszékét — a korábbi aszályelemzési kutatásainak alapulvételével — az aszály elhárítási lehetőségeinek feltárására. Ennek a munkának újszerű eredményeit ismertetjük és ezáltal ismertebbé válik az aszálykutatások jelentősége, szükségessége és a védekezés lehetősége ( GATE 1988, 1989). 1. Az aszály agroökológiai meghatározása Az aszály jelenséggel foglalkozó szakemberek között egyaránt megtalálható a klimatológus, a hidrológus, az ökológus, a társadalomtudós, a mezőgazdász. A több szakma, többirányú megközelítése számos aszálydefinícióhoz vezetett, melyek között nehéz a logikai kapcsolódási pontokat megtalálni. Általános rendező elvként az ökológiai szempontok alapulvételét ajánljuk, s vonatkoztatási pontként a növényi szervezeteket, vagy — ha az agronómia felé közelítünk — a kultúrnövény-állományokat (Gáspár 1989). Ebből a nézőpontból meghatározva, az aszály a növénytermesztési tér növényi vízigényhez viszonyított jelentős és tartós vízhiánya. E szerint növény nélkül nem beszélhetünk aszályról, s az aszálykár a terméskieséssel mérhető. A növényi fejlődést gátló vízhiány jól számszerűsíthető a Petrasovits (1988)-féle agrohidropotenciál (AHP)-értékével, mely nem más, mint a növényállomány vízfogyasztásának és vízigényének hányadosa. Ennek értéke 0 és 1 között változhat és tulajdonképpen a növényállomány vízellátottságát fejezi ki. Kategorizáló, jellemző értékei a következők: 1,0—0,8 A vízellátottság optimális. 0,8—0,7 — A vízellátottság folyamatos, de az alsó határérték felé nehezedő. 0,7—0,5 — A vízellátottság nem folyamatos, korlátozott, nappali vízhiánytünetek a növényeken. 0,5—0,3 A vízellátottság korlátozott, a növényeken tartós vízhiánytünetek. 0,3—0,0 — A vízhiány pusztítóan korlátozó, irreverzíbilis vízhiánytünetekkel. A kézirat érkezett: 1990. IV. 17. Dr. Gáspár Zoltán oki. mezőgazdasági szakmérnök, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE. Gödöllő) Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszék egyetemi adjunktusa.
