Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)

3. füzet - Gorzó György: A Kis-Balaton-tározó nitrogénforgalmának vizsgálata

A Kis-Balaton-tározó nitrogénforgalmának vizsgálata 237 Az egyes mintavételi helyeken (1. ábra), főként a tározó elején (2., 3. és 4. mvh.), az 1986—89 közötti csökkenés a legkisebb-legnagyobb és átlagértékek alakulásában jól látszik (2. ábra). Ezzel egy időben a tározó végén levő mintavételi helyen (7. mvh.) az N-kötés megnőtt. A változások a heterocisztás (Aphanizomenon és Anabaena spp.) és a nem heterocisztás (Microcystis spp.) kékalgák dominanciaviszonyaival jól magyarázhatók. Az Nkötő heterocisztás kékalgák 1986-ban még csak a tározó elején (1—4. mvh.), 1989-ben pedig már a tározó végén is (7. mvh.) domináltak. A tározón a négy év alatt szinte végigvonuló kékalgás virágzások során időnként az Aphanizomenon spp.-k nem heterocisztás, tehát N-t nem kötő fonalai is tömegesen jelentkeztek. Az N-kötés az üledékben 1986—89 között alig változott (0,3—12 mgN-m"

2-d-'). Az üledékben legnagyobb N-kötést a makrofitával benőtt 5. mintavételi helyen mértük. A kis redoxpotenciál (E<—200 mV) mellett, a nagy szervesanyag-mennyiség is kedvez az üledékben élő N-fixáló Clostridium spp.-nek. A vízben a kékalgamentes időszakokban az N-kötés minimális volt, az Azotobacter spp.-k által fixált N mennyisége kicsi (2,4—7,0 mgN-m~"

2-d~') volt. A kékalgavirágzások során mért maximumok viszont rendszerint nagyon nagyok voltak (49—196 mg m 2 •d '). A makrofitával benőtt területeken (5. mvh.) a vízben általában kis N-kötést mértünk (4—29 mg-m 2-d '). A nagyobb értékeket a makrofitákon levő és a mintákba véletlenül bekerülő perifitontörmelék okozta. A tározóban a perifiton N-kötése néhány direkt mérés alapján jelentős lehet (max.: 4-6 mgN-kg~'-d '). A vízben és az üledékben mért N-kötés aránya a nyílt vízi (kékalga-dominancia) mintavételi helyeken 10:1, a makrofitával benőtt mintavételi helyeken 2—3:1. 3.2. A denitrifikációval eltávolított N mennyisége A denitrifikációs aktivitás 1988—89 között jelentősen változott (3. ábra). Az eltávolított N mennyisége 1986-ban 32,7; 1987-ben 61,0; 1988-ban 40,0; 1989-ben 19,29 mg-m 2 •d 1 volt. A legnagyobb aktivitást 1987-ben mértük. Ebben az évben a Zala árhulláma idején a denitrifikáció 83,6 mg m 2 d^"

1-ről 39,2 m : d '-re esett vissza, majd az árhullám levonulása után az eredeti értékre nőtt. Az árhullám alatt az N0

3-N- és a szervesanyag-kínálat a tározó egészében megnőtt. A legnagyobb átlagértékek a tározó elején levő (1. mvh.) befolyásnál (nagy N0

3-Nkínálat) és a makrofitával benőtt (5. mvh.) pontokon (nagy szervesanyag-kínálat, kis redoxpotenciál) fordultak elő (2. ábra). A denitrifikáció az üledékben a nagy szervesanyag-kínálat és a kis redoxpotenciál miatt szinte mindenütt nagy (2—37 mg-m ~

2d '). A legnagyobb értéket a makrofitával benőtt (5. mvh) területek üledékében mértük. A legkisebb, legnagyobb értékek a vízben is nagyok (7—170 mg-m~

2-d~'). A denitrifikációs aktivitás változásai összefüggnek a tározó N0

3-N (elektronakceptor) terhelésével és a szervesanyag-kínálattal (elektrondonor). A N0

3-N a külső terhelésén kívül a nitrifikációs aktivitástól függ (Pékár—Oláh—Tóth 1987, 1989). A tározóban a nitrifikációs aktivitás jelentős (III. táblázat). Az 1989-ben elkezdett mérések szerint nyílt vizes területeken (vízben: 7—99 mgN-m 3-h ') a nitrifikáció nagyobb, mint a makrofitával benőtt területeken (vízben: 6—25 mgN-m ~

3-h '). A kisszámú mérés eredményei alapján az már most megállapítható, hogy a nitrifikáció során nagyságrenddel több N0

3-N keletkezik, mint amennyi denitrifikációval a tározóból eltávozik.