Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)

2. füzet - Somlyódy L.-Hock B.-Gorzó Gy.: Felszíni vizek minőségének értékelése: Javaslat a korszerűsítésre

Felszíni vizek minőségének értékelése: javaslat a korszerűsítésre 137 - végig kell gondolni, hogy az emissziós adatok mérése hozható-e és ha igen, akkor hogyan, valamilyen kapcsolatban a pontszerű és nem pontszerű emissziós adatok mérésével, beleértve a havária jellegű szennyezéseket, - az értékelés rendszere tegye lehetővé az adatok különböző szintű és célú (tervezés, döntéshozatal, állapotrögzítés, kutatás) aggregálását. A jelenlegi vizsgálati rendszer hiányosságának tekintjük, hogy amíg számottevő költségbefektetéssel gondoskodunk a törzshálózati vizsgálatok elvégzéséről, addig nem marad szabad kapacitás a hossz-szelvény célvizsgálatok elvégzésére. Ezek a hidrológiai, illetve hidrobiológiái szempontból jellemző időszakokban gyakorlatilag a „vízszállal együttúszva" végzett expedíció jellegű vizsgálatok (a szennyvíz-bevezetések egyidejű mintázásával) nagymértékben elősegítenék fontosabb vízfolyásaink vízminőségének alaposabb megismerését, az ok-okozati viszonyok feltárását (Varga-Abrahám-Simor 1989). Újra kell gondolnunk a laboratóriumi munka színvonalának ellenőrzésére kialakított interkalibrációs rendszerünket, amely mai formájában nem a laboratórium, hanem a laboratórium legjobb vegyészének munkáját minősíti. Különösen fontos ez a kérdés most a laboratóriumok akkreditálásának időszakában, amikor elkerülhetetlennek tűnik valamely nemzetközi interkalibrációs programhoz való csatlakozás is. A szennyezési problémák előtérbe kerülése következtében, vízgazdálkodási szempontból elengedhetetlennek tartjuk egy, a vízminőségi adatokat tartalmazó évkönyv rendszeres megjelentetését. E témakörben már a 60-as évek végén ígéretes munka indult be a VGI-ben, ami termése javát tíz év múlva hozta meg (VGI 1978, 1980, 1981). Sajnálatos tény, hogy a munkát az ÓVH 1982-ben leállította. Magunk részéről az áttanulmányozott nemzetközi szakirodalomból a bajor tapasztalatokat tartjuk a legfigyelemreméltóbbnak (BLW 1988). Felvízi szomszédainkkal harmonizálni kell a vízminőség értékelésének módját. Meg kell szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy míg a Duna német és osztrák szakaszáról készült vízminőségi térképek egymással harmonizálnak és általában II. osztályú vízminőséget jeleznek (LA WA 1985, BLW 1985), addig a mi térképeink szerint - miközben belép a szennyezett Morava - a Duna ugrásszerűen I. osztályúnak minősül (OVH 1986). Az általánosságban megfogalmazott javaslatokon túlmenően külön kívánunk még szólni a Balaton-vízgyűjtőről. A 7/1982 (VE. 13) OVH sz. utasítás rendelkezik a Balaton és vízgyűjtője vízminőségének rendszeres vizsgálatáról és minősítéséről. A „Balaton monitoring" 91 ponton 44 komponens vizsgálatát írja elő. A vizsgált komponensek több, mint fele a minősítéshez szükséges. A tó nagy víztömegét 16 ponton évi 12, illetve 20-24 alkalommal, a parti sávban 30 db strandot évi 11 alkalommal kell vizsgálni. A tó- és a strandvizsgálatok eredményei évente 2 alkalommal (fürdőidényben és idényen kívül) kerülnek szöveges és számítógépes kiértékelésre. Az eddigi (1983-89) minősítésének legfontosabb tanulsága az, hogy a hagyományos kémiai komponensek egy része (vezetőképesség, só, 8 fő ion, Fe, Mn) egy-egy medence tóközépi adatai a medence egészének állapotát tükrözik (16 mintavételi hely helyett 4-5 elégséges). A klasszikus kémiai komponensek mérésére a parti sávban nincs szükség, a strandok minősítésénél is elfogadhatók a tóközepi adatok (30 mintavételi hely helyett 4-5 elég). A minősítésbe be nem vont, de mért biológiai komponensek (algaszám, algabiomassza, szaprobitási index, zooplanktonszám, bakterioplanktonszám) mérése az év nagy részében szintén elegendő egy-egy medence tóközépi mintavételi helyén (16 mintavételi hely helyett 4-5). A Balaton esetében a szaprobitási indexnek információtartalma nincs,