Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
608 Gálfi János A bal oldali görbesereg a „csatornavezetés" esetét mutatja, amikor a felszíni vezetés elhanyagolható (/> = 20). A jobb oldali görbesereg esetében a felszíni vezetés jelentős (p értéke 20 és 2 között változik). A 6. ábrán látható számított jelleggörbéknek méréssel megállapítottal való összehasonlításra felhasználtuk az ELTE Geofizikai tanszékének méréseit is (ELTE 1978). Konduktivitásmérést a már említett folyami homokon végezték (/. táblázat, fs), amelynek E a = afa w mérési eredményeit a 6. ábra szaggatott vonalas görbéi mutatják. Az fsl mérésnél a telítő víz cr w=133 10~ 3Sm _ 1 konduktivitású konyhasóoldat volt, az fs2 mérésnél csapvíz a w = 42 10 Sm1 konduktivitással. A 6. ábrán látható, hogy mindkét mérés E a görbéje az u = l szabadsági fokú E a karakterisztika fölé esik, azaz olyan, mintha a pórusvíz konduktivitása nagyobb lenne, mint a telítő vízé. Ez a jelenség jól ismert (Keller-Frischknecht 1966) és az a magyarázata, hogy a pórusvíz és a víz kölcsönhatása révén a pórusvíz ionokban dúsabb lesz és így jobban vezeti az elektromosságot, mint a betáplált víz. Ha a telítő víz maga is sós, azaz konduktivitása elég nagy értékű, akkor a keletkező ionok már csak lényegtelenül növelik a konduktivitást. Ez látható a 6. ábrán is, ahol a sósvizes mérés görbéje csak kevéssé haladja meg az elméleti görbét, míg az édesvizes E a karakterisztika fs2 eltérése jelentős. A „feldúsulás" tulajdonképpen felületi vezetőréteg kialakulását jelenti (Gálfi-Liebe 1981), így édesvízzel telített klasztikus kőzetekben az áramvezetés zömmel felületi vezetés. „Csatornavezetés" nyilván akkor következik be ha a telítő víz már annyira sós, hogy <r w-je megközelíti vagy meghaladja a pórusvíz a w értékét. A 6. ábrán látható, hogy még a a w — 133 10" 3 Sm _ 1 konduktivitású betáplált víz sem hoz létre „csatornavezetést" : az fsl mérés E a görbéje meghaladja az и = 7 szabadsági fokú számított jelleggörbét. A felületi vezetés feltételezésével készült görbeseregben a p = 8 és p= 10 értékű jelleggörbe fogja közre a mért fsl görbét. Ez mindenképpen felületi vezetésre utal. A 2-es típusú cella átlagos konduktivitása nyilván a tapadóvíz <r a w konduktivitástól és n a w relatív térfogatától függ. A a a w konduktivitást állandónak véve, n a wp-\e\ fordítva arányos. A mért görbe a p = 8-as E n görbéről a p= 10-esre azt jelenti, hogy a tapadóvíz n a w térfogata 10/8 arányban azaz 1/4-ével megnő. Hasonlóan magyarázható a p — 2 és p= 8 görbék közé eső fs2 mért görbe menete is, ha feltételezzük, hogy a nagy konduktivitású felületi réteg fokozatosan alakul ki a telítés során, azaz n a v térfogata nő, mint ezt nyilakkal jelöltük is a 6. ábrán. Becslés végezhető arra, hogy mekkora átlagos konduktivitást képvisel a pórusvíz: az fsl esetben p= 10-zel számolva à w = cr w(0,4 + 0,6 • 0,l)/0,4 = 1,15tr u, = 153 10" 3 Sm~\ azaz csak lényegtelenül tér el a betáplált vízétől. Az fs2 esetben ő w = <т„(0,4 + 0,6 • 0,5)/ 0,4 = 1,75<7 w = 74 103Sm1. Ez utóbbi értékkel számolva, az fs2 eredményekből adódó E a karakterisztika (fs2 görbe a 6. ábrán) csak mérési hibával tér el az fsl mérés E a karakterisztikájától. 3. Víztartalom A konduktivitás jelleggörbék víztartalom számítási alkalmazása bonyolultságuk miatt nyilván hátrányosabb, mint a permittivitás jelleggörbéké. Jól alkalmazhatók azonban a Archie-féle porozitás számítására ( Archie 1942) és a szivárgási tényező (hidraulikus konduktivitás) elektromos méréssel történő meghatározásánál (GálfiLiebe 1981).
