Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

3. füzet - Kerényi A. Ödön: Van kiút a nagymarosi gödörből

404 Kerényi A. Ödön nyák kapitalista vezetői által is ismert aggályait, a korszerűnek nevezett bányásztechnológiák mellett a bányász-szakértők megalapozatlannak tartották. A tények mutatják, sajnos nem lett igazuk. A kormánynak a részletes gazdasági számításokat a képviselőknek kellene bemutatnia, mivel a kellően nem tájékoztatott közönség ma érzelmi jelleggel hisz, vagy nem, a lábrakelő szélsőséges híreknek. A szélsőséges túlzások közül kiemelem a leggyakoribbakat : - nincs egyáltalán szükség a nagymarosi vízlépcsőre, mivel az csak a bősi vízlépcső miatt szükséges és a visszaduzzasztást biztosítja a csúcsüzem elviselésére, - a nagymarosi vízerőmű jelentéktelen teljesítőképességű és villamosenergia-termelése eltörpül a többi erőműéhez képest, - árvíz lesz Budapesten is, ha földrengés miatt megsérül a gát, - a BNV-ből, csak a szlovákoknak van hasznuk, számunkra hátrányos az egész, - a szlovákok hatalmas vízmennyiséget vonnak ki a Dunából ivóvíz céljaira, - a gát alatti szakaszon működő kútjaink szennyeződés miatt elapadnak, - a hajózási út biztosításához nincs is szükség a vízlépcsőre, az másképp is megoldható, - a nagymarosi beruházás osztrák megelőlegezésből felszabadítható pénzösszegét a világkiállításra lehetne fordítani, ami segítené a kibontakozási programot, - ha mégis pótolni kellene és nem lehet megtakarítani Nagymaros leállítása miatt kieső villamos energiát, néhány gázturbinával ez igen olcsón megoldható. Megdöbbent az a tömegkommunikációs magatartás, ami a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer körül folyik és azt nem tartom objektívnek. A „védők" hangja Jean D'Arc-i igazságtudatban csendes, de fásult szakember-jellegű, amit a sajtó, a tv, a rádió sokszor nem is továbbít, vagy jobb esetben nem erősít fel. Ezzel szemben a „támadók" újsághír értékű ötleteit - nem is bírálva annak szakszerűségét és igazságtartalmát - pop-zenei erősítéssel harsogja számos hírközlő orgánum „a postás megharapta a kutyát" szerkesztői filozófia alapján. Ma népszerűbbnek tűnik bírálni minden hatalmi szervet, ha ezzel az olvasók, hallgatók, nézők előtt az igazság bajnokának tűnhetnek fel. Tragikus az, hogy sok esetben a jóhiszeműség vezeti a nem elég körültekintő újságírókat is. Az utóbbi időben nyilvánosságot látott sajtócsemegékből még megemlítem : Valamelyik gimnázium tanulói felajánlották, hogy néhány nap társadalmi munkával segítenek betemetni a nagymaros munkagödröt, ha a beruházást leállítják. Nem a jószándékú diákokat, tanáraikat, illetve szüleiket ítélem el, akik 500 ezer m

3 kiemelt földet, sziklát segítenének visszakaparni néhány napi munkával, amit félszáz óriási osztrák föld- és munkagép végzett el 800 millió schilling értékben, önkéntelenül is a Szentföld felszabadítására szervezett középkori gyermek keresztes hadjárat jut eszembe, akiket a fanatikus keresztény hívők vittek a biztos pusztulásba, visszaélve ezen ártatlanok kiszolgáltatottságával. Az objektív társadalmi tájékoztatás érdekében szeretném összefoglalni, hogy mit jelent Magyarország számára a nagymarosi vízlépcső építésének befejezése, illetve milyen anyagi és erkölcsi értékeket veszítünk a gödör betemetésével? Mint kiinduló tézist rögzítem, hogy a nagymaros vízlépcső nem a bősi vízlépcső miatt szükséges „gát" - amint azt sokan tévesen gondolják -, hanem önmagában fontos