Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXXI. évfolyam 1989. évi 2. füzet RÖVIDEBB TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK Rovatvezető: Dr. Starosolszky Ödön A DUNA HIDROLÓGIÁJA BENEDEK BERNADETT A nyolc Duna menti ország együttműködésének eredményeként elkészült a Die Donau und ihr Einzugsgebiet (A Duna és vízgyűjtője) című monográfia, mely ez ideig még csak német nyelven jelent meg (RzdD 1986). Az orosz nyelvű változat most készül. Az UNESCO pénzügyi támogatásával lehetőség nyílott egy rövidített, ún. reprezentatív kiadvány megjelentetésére is, mely Hydrology of the River Danube (A Duna hidrológiá­ja) címmel angol, orosz, francia és német nyelven jelent meg egy kötetben. A német nyelven megjelent „A Duna és vízgyűjtője" monográfia, illetve a négynyel­vű, rövidített, reprezentatív kiadvány, „A Duna hidrológiája" igen kiemelkedő és szinte egyedülálló eredménye a Duna-medencei nyolc ország hidrológusai együttműködésének. Első olyan, az egész Duna-medencére kiterjedő mű, mely egyeztetett hidrológiai adatso­rok alapján lehetőséget nyújtott a Duna egységes szemléletű vízmérlegének elkészítésére. A munka az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Dekádjának (NHD, 1965-1974) szellemében indult meg. Az NHD egyik célkitűzése volt a regionális hidrológiai együtt­működések létrehozása. A Duna-medence vízmérlegeinek elkészítését 1971-ben először a Duna Bizottság mellett működő Tudományos Hidrológiai Munkacsoport kezdeményezte (Kardos 1975). A munkacsoportban együttműködő négy ország (Bulgária, Csehszlovákia, Magyaror­szág és Szovjetunió) a pozsonyi Vyskumny ústav vodného hospodárstva (VÚVH)-koor­dinátor-vezetésével már 1972 73-ban összeállította a Duna-vízgyűjtő területükre eső részének vízmérlegét ( Methodik 1975). Ezt követően 1974-ben, az NHD jugoszláv Nemzeti Bizottságának, mint belgrádi koordinátornak kezdeményezésére a többi négy Duna menti ország (Ausztria, Jugoszlá­via, Német Szövetségi Köztársaság és Románia) is csatlakozott a Duna-medence vízmér­legének elkészítéséhez azzal, hogy az eredeti elképzelés bővüljön ki és e munka kapcsán kerüljön kidolgozásra a Duna-medence átfogó hidrológiai monográfiája, amelynek első fejezete legyen a vízmérleg (Domokos-Stelczer 1984). A kézirat érkezett: 1988. X. 25. Benedek Bernadelt oki. hidrológus-meteorológus, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITU­KI, Budapest) Hidrológiai Intézetének tudományos ügyintézője. Hydrology of the River Danube • Гидрология реки Дунай • Hydrologie du Danube • Hydrologie der Donau c. könyv alapján készült ismertetés. Szerkesztették : Stancik, A. Jovanovic, S. írták : Domokos M.-Sikora, A.-Ürge, L. A négy nyelven megjelent könyvet kiadta: Priroda, Bratislava 1988. 272 oldal, 26 fénykép, 37 ábra, 17 táblázat, 4 térképmelléklet és 77 forrásmunka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom