Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
2. füzet - Varga Miklós: Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer: feladat és kihívás
186 Varga Miklós A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer azonban még számunkra is több kell legyen, mint feladat; egyben kihívás is. Az ország közvéleményének középpontjában állt tevékenységünk, terhel minket a múlt politikai mulasztása, gazdasági terheink nyomasztó súlya. A vízlépcsőrendszer kihívás számunkra abban a tekintetben is, hogy - mert mindnyájan tudjuk - szakmai becsületünkről van szó ! Kihívás a vízlépcsőrendszer azért is, mert további tisztázandó környezetvédelmi kérdéseket kell megválaszolni és a felmerülő fejlesztési-üzemeltetési kérdéseket igényesen megoldani. Kihívás a BNV számunkra még abban a tekintetben is, hogy - és ezt is tudjuk mindnyájan - az ország jelenlegi helyzetében a gazdasági feltételek igen nagy bizonytalansággal jelezhetők előre, így az alapvető beruházási keretek további szabatos meghatározása is jelentkezik. Mi, vízgazdálkodási és környezetvédelmi mérnökök, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer „összefüggésrendszerét", tehát csak így értelmezhetjük: feladat és kihívás. Alapvető és meghatározó jelentőségű, hogy ezzel csak úgy tudunk szembenézni, ha a megvalósításban résztvevők teljes köre ezt magáénak vallja és legjobb tudásával hozzájárul a vízlépcsőrendszer gyors, gazdaságos, igényes megvalósításához. Ugyanakkor az ország lakosságának objektív, korrekt, közérthető tájékoztatásában valamennyiünknek részt kell vállalnunk. Jó példa erre a Vásárhelyi Pál Társaság kezdeti, majd szegedi csoportjának jelenlegi kezdeményezése. Úgy ítélem meg, hogy a Vízügyi Közlemények BNV-vel kapcsolatos szakcikkei jelentős mértékben hozzájárulnak a még nyitott kérdések megválaszolásához, illetve a szakmailag igényesebb tájékoztatáshoz.