Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
2. füzet - Varga Miklós: Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer: feladat és kihívás
184 Varga Miklós ellenvélemény táplálkozik. Mindezek figyelmen kívül hagyják, hogy az 1985-ben elkészült komplex környezeti hatástanulmány az ökológiai kérdések nagy részére konkrét műszaki megoldással (pl. a szigetközi talajvízpótló rendszer stb.) választ ad, s meghatározza azokat a területeket, ahol további kutatással kell megalapozni a teendőket. Az ökológiai problémák megoldására a vízlépcsőrendszer alapfilozófiája csak egy lehet. A szárazföldi területeken az élőhelyek változatlan megőrzésével kell az ökoszisztémák érintetlenségét biztosítani. Ez a terület néhány százalék kivételével (közvetlen Öreg-Duna melletti 300 m-es sáv) megoldható. A vízi ökoszisztémák számára ugyancsak az életteret jelentő víz minőségének megóvása adhatja az életkörülmények számukra folyamatosan megfelelő megőrzését, hiszen az ökoszisztéma egyes fajai a hidrológia szélsőségeinek megfelelően az évszázadok során bizonyították szukcessziós készségüket. A vízlépcsőrendszer üzeme során a bekövetkező hidraulikai változások, ha nagyobb gyakorisággal is, de megfelelnek a hidrológiai viszonyok természetes változásából következő hatásoknak. Külön figyelmet érdemelnek a makro vízi szervezetek, pl. a halak. A sokrétű viták során egy tényezőre kívánom felhívni a figyelmet a halak élettereinek változásával kapcsolatban. A tervezett vízfelület-növekedés is reális választ adhat a felvetett kérdésekre. - A döntési mechanizmusból adódó kérdések. Napjainkban a társadalom igénye a jelentős népgazdasági kihatású beruházások jóváhagyási mechanizmusára egyértelműen megfogalmazódik. Csak széles körű társadalmi vita után lehet ezeket a döntésre illetékes kormányszervnek elfogadni. Ez az igény jelenik meg a több mint 10 évvel ezelőtt elfogadott és megindított bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer esetén is. Természetes, hogy a jelenlegi elvárásoknak a beruházás akkori döntési mechanizmusa nem felelhet meg, még akkor sem, ha ez a fejlesztés a 70-es évekre jellemző módszerektől eltérően az érintett lakosság széles körében ismertetésre került. Nem használt a műnek a közvélemény előtt a több mint kétéves szüneteltetés sem, mely a központi nagyberuházások felülvizsgálatával együtt indult meg, s az ekkor elrendelt tájékoztatási tilalom káros hatását napjainkra sem sikerült felszámolni. Ez időre esik a Magyar Tudományos Akadémia ellenvéleményeinek kialakulása is a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban, hiszen az Akadémia pont azt a feladatot kapta, hogy találjon olyan érveket, amelyek felhasználásával Magyarország felbonthatja az államközi egyezményt. A Magyar Tudományos Akadémia ilyen tudományosan alátámasztott indokokat többszöri kérés ellenére sem talált. Ekkor születtek viszont azok a felvetések, amelyek ma is az ellenzők érvelésének forrásául szolgálnak. Természetesen ezeknek a gondolatoknak, vitáknak az eredményeképpen a mű felfogása, műszaki megoldásai gazdagodtak, s jó néhány olyan kérdésre is felhívták a figyelmet, mely a vízlépcsőrendszer tájbaillesztését, esztétikusabb megjelenését, a térség fejlesztésének jobban az ember céljait szolgáló megvalósítását eredményezték. - A beruházás nagysága. A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer a Duna mintegy 200 km-es szakaszának átalakításával kívánja a vízerő sokoldalú felhasználását elérni. A természeti erőforrás hasznosítását jelentős természetátalakítással lehet az ember, a társadalom javára fordítani, befejezve ezzel azt az évszázados szabályozási folyamatot, melyet a Duna ezen szakaszán elődeink a múlt század elején kezdtek meg. A beruházás nagysága, összetett célrendszere azt is eredményezi, hogy a megvalósítása során sokféle érdek ütközik. Ezek az érdekek néhol egyéni, néhol csoport, esetenként össztársadalmi jellegűek. Kezelésüket mindig a fontosságuk és jelentőségük szerint kell
