Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

1. füzet - Szeder Balázs: Védett ipartörténeti műemlékünk a nagyecsedi gőzüzemi szivattyútelep

130 Szeder Balázs - Gondoskodni kell a lápot tápláló külvizek kiöntés nélküli levezetéséről, elsősorban a Kraszna szabályozásával. - A lápra hulló csapadék, vagyis a belvizek, megfelelő csatornahálózattal levezetést nyerjenek a Szamosba, illetve a Krasznába. - A Kraszna jobb partján olyan árvédelmi töltések épüljenek, amelyek megakadályozzák az árvízi elöntéseket. Érdekes megemlíteni hogyan végezték abban az időben az új meder kiásásának munkáját. A leendő meder helyét először 24 ökörrel vontatott, mélyjáratú, kétszárnyas ekével felszántották, majd az így fellazított földet a munkások kosarakban hordták a töltésbe. Ahol vizes, sáros volt a fellazított föld, ott azt teknőbe lapátolták és abban hordták ki a mederből. A szabályozási munkák közül első a külvizek kizárását célzó munka. 1895-98 között megépült a Homoród-Balkány-övcsatorna, amely Erdődnél a Sós-patakból kiindulva keresztezi a Homoród és Balkány nevü vízfolyásokat és Szatmárnémetinél a Szamosba torkollik. Ez az övcsatorna fogja fel a három felsorolt vízfolyás felső szakaszairól leérkező vizeket és így lényegesen csökkenti a Kraszna, illetve a láp felé igyekvő Homoród vízhozamát. Ezzel egyidőben folyt a Kraszna szabályozása is, amelynek célja a délről és nyugatról érkező külvizek felfogása és biztonságos levezetése volt. A szabályozás lényege, hogy Kismajténytől kezdve a torkolatig teljesen új nyomon, új Kraszna-meder épült ( 1. ábra), úgy, hogy az új meder a nyíri dombok lábánál fut és elvezeti a Kraszna által messze vidékről hozott külvizeket, továbbá övcsatornaszerűen felfogja a nyíri dombokról kelet felé futó vízfolyásokat. Az új Kraszna-meder Ágerdőmajor, Nagyecsed, Kocsord, Ópályi, Nagydobos és Olcsva községek érintésével már nem a Szamosba, hanem Vásárosnaménynál közvetlenül a Tiszába torkollik (l. ábra). A szabályozási munkák következő csoportja a belvízcsatorna-hálózat kialakítása, illetve a belvizek levezetése volt. Utalni kell arra, hogy a láp csatornákkal való lecsapolásával már 1750 körül, majd 1772 és 1782 között is kísérleteztek. A pusztán gravitációs vízlevezetés azonban nem hozott végleges megoldást. Ezért maradt sikertelen az 1830 és 1882-86 közötti csatornabővítési munka is. A Kraszna újra és újra kiöntött a lápra, a csatornákat eliszapolta és sással, náddal lepte be. Végleges eredményt csak az Ecsedi-láp Társulat által az 1895-1900 között épített főcsatorna-hálózat hozott. Ennek során újraépül a 36 km hosszú Lápi-főcsatorna és a közel 9 km hosszú Nagy-vájás, amelyen át a víz a Holt-Szamosba, majd onnan Tunyognál 2 x 3,5 m nyílású zsilipen keresztül a Szamosba jutott. Összekötötték a Lápi-főcsatornát az új Krasznával; ez az ún. Ecsediösszekötő-csatorna 1,6 km hosszú (1. ábra). Felújították a Keleti-főcsatornát 41 km hosszban. Megépítették a Nagy-vájást és a Keleti-főcsatornát összekötő Tyukodi-vájást 12 km hosszban. Elkészült a 29 km hosszú Északi-főcsatorna, amely Olcsvánál torkollik a Szamosba (1. ábra). Végül az új Kraszna töltésezéséről kell megemlékezni. Összefüggő töltésvonal csak a jobb parton van, ami övcsatorna jellegéből következik. Ez a töltés lényegileg nem más, mint az új Kraszna medrének létesítésekor kikerült földtömeg depóniája. Ennek hossza magyar területen 40 km és Olcsvánál csatlakozik a Szamos töltéséhez. A bal parton csak kisebb töltés szakaszok és földgátak vannak, a mélyebb öblözetek védelmére. így Vásárosnamény és Nagydobos között egy 9 km hosszú gát, továbbá az ópályi, ágerdei és újabban a kisecsedi körgát (1. ábra). A töltések minimális magassága az 1919. évi mértékadó árvízszint felett 1,0 m (Fodor 1957).