Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

1. füzet - Lougani, Hocine-Zsuffa István: Segédlet a dombvidéki tározók hidraulikai méretezéséhez

Vízügyi Közlemények, LXX. évfolyam 1988. évi 1. füzet SEGÉDLET A DOMBVIDÉKI TÁROZÓK HIDRAULIKAI MÉRETEZÉSÉHEZ LOUGANI, HOCINE és DR. ZSUFFA ISTVÁN Algéria mezőgazdaságának és önellátó élelmiszertermelésének a fejlesztésében a vízkészlet-gazdálkodásnak döntő szerepe van. A vízkészletek teljesebb fölhasználása és a pénzügyi tartalékok jobb hasznosítása végett - a nagy völgyzárógátak építése mellett - több száz kisebb, dombvidéki tározó kivitelezésére vonatkozó országos program megvalósítását is elkezdték. A Vízgazdálkodási Minisztérium meghatározása szerint dombvidéki tározónak minősülnek a 15 m-nél kisebb magasságú földgáttal elzárt és 1 • 10 6 m 3-nél kisebb térfogatú tározók. Ilyen méretű gát 4-6 hónap alatt általában megépíthető és így az építkezéssel a vízelvezetési problémákat okozó téli, nedves félév elkerülhető. A kivitelezés során kényes műveletekre, injektálásra, heterogén gáttest kialakítására, bonyolult vasbe­ton műtárgyak, acélszerkezetek építésére a legtöbb esetben nem kerül sor. Az egymástól távol, izoláltan elhelyezkedő, sok tározó gyors megépítése, a mozgósí­tott pénzügyi eszközök nagysága megköveteli a gyors, hatásos és gazdaságos előkészítést, tervezést. Ezért a Minisztérium típusterveket dolgoztatott ki. Az ország dombvidéki tározói olyan területeken épülnek, ahol az évi csapadékösz­szeg 200 és 1500 mm között változik és a lefolyási viszonyokat hol a magas hegységek, hol a síkvidék geológiai, morfológiai, talajtani és növényborítottsági jellemzői alakítják ki. A topográfiai szempontok alapján kiválasztott elzárási szelvényekhez tartozó vízgyűj­tőterületek 1 és 40 km 2 között változnak. Az így kiválasztott szelvények hidrológiai viszonyai és ennek megfelelően a megépítendő műtárgyak méretei tehát igen tág határok között változnak. Az egyes tározók tervezésénél tehát minden esetben meg kell határozni a szelvény vízjárását jellemző vízhozamokat, ki kell számítani a topográfiai lehetőségek által meghatározott tározótérfogattal kiszolgáltatható vízigényeket, azaz minden esetben el kell végezni a tározók hidrológiai méretezését. A hidrológiai méretezés után, az alapadatok birtokában kerülhet sor a tervezett tározó elemeinek hidraulikai méretezésé­re. A tervezett tározók nagy száma igen sok tervező munkáját igényli és az országos programot gyorsan és homogén jelleggel, megbízható és gazdaságos tervek alapján kell megvalósítani. A hidrológiai számítások homogenitását tervezési, méretezési segédletek biztosítják (Zerrouk - Zsujfa 1987). A hidrológiai számítások mindig helyhez kötöttek, ez a segédlet először Bouira megyére készült el. A kézirat érkezett: 1987. X. 6. Lougani, Hocine oki. mérnök, a Bouira Wilaya Vízgazdálkodási Erdészeti és Környezetvédelmi Igazgatóság (Algéria) igazgatóhelyettese. Dr. Zsuffa István oki. mérnök a Pollack Mihály Műszaki Főiskola (PMMF, Baja) tanszékvezető tanára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom