Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

3. füzet - Lotz Gyula-Harkay Máté: A természetbe illeszkedő vízfolyásrendezés

340 Lötz Gy. és Harkay M. 2. A jövőbeni kisvízfolyás-rendezés elvei és módszerei Milyen elvek szerint is rendezzük hát a jövőben vízfolyásainkat? Ezek az elvek nem újak, majd száz éve rendszerbe foglalták őket (Schindler 1889). Akkor a technikai feltételek hiányában ez még „nem volt érdekes", hiszen egyszerűen nem volt mód olyan beavatkozásokra, melyek a természetes egyensúlyt veszélyeztették volna. A kérdés Nyugat-Európában is csak az utolsó 10-15 évben lett aktuális. A vízfolyás-rendezés korszerű elveinek megfelelően a vízfolyás-rendezés kibővített fogalomkörébe tartoznak mindazon beavatkozások, melyek az árvizek és a hordalék kártétel nélküli levezetését, visszatartását, a meder állandósítását, a vízfolyás vizének hasznosítását, a környező völgyfenék talajvízszint-szabályozásának lehetővé tételét és a vízfolyás ökológiai viszonyainak megtartását vagy javítását célozzák. A természetbe illő vízfolyás-rendezés módszertanával, gyakorlati kérdéseivel széles körű, összefoglaló szakirodalom foglalkozik. Sajnos ez az irodalom - ha eltekintünk Szalay (1967) alig 600 példányban megjelent úttörő jelentőségű könyvétől - magyar nyelven nem hozzáférhető. Az elsősorban német nyelvű szakirodalom ismeretében megállapítható, hogy a vízfolyásrendezések terén a különben mindig a világ élvonalában járó magyar vízgazdálkodás lemaradt. 2.1. Alkalmazkodás a vízfolyáshoz Minden vízfolyás sajátos, egyedi tulajdonságokkal rendelkező hidrológiai-hidraulikai-ökológiai rendszer. Elemei állandó kölcsönhatásban vannak, bármelyikük változása kihat a többire is. A vízfolyás sajátosságait meg kell ismerni és e sajátosságokhoz alkalmazkodni kell. Ennek az elvnek áthágása, figyelmen kívül hagyása soha nem vezethet kielégítő megoldásra, hosszabb távon feltétlenül káros. Következésképpen egy vízfolyás rendezését nem szabad egyetlen igénynek/szempontnak alárendelni, mindig az optimális megegyezésre kell törekedni. A vízfolyás-rendezés eredménye a meder természetes, dinamikus egyensúlyának elérése kell legyen. Ehhez elengedhetetlen az egyensúlyban lévő vízfolyásszakaszok megfigyelése és tanulmányozása. Az egyensúlynak a rendszer valamennyi elemére, tehát az ökológiai elemekre is ki kell terjednie. Bármilyen kis mértékű is legyen a beavatkozás, mindenképpen megzavarja a meglévő egyensúlyt. Ezért - minden körülmény mérlegelésével - arra kell törekedjünk, hogy a beavatkozás mértéke a lehető legkisebb legyen, beleértve a „nulla megoldást", a be nem avatkozást is. A vízfolyás rendezésére vonatkozó döntésnél, a gazdaságossági vizsgálatnál nem elegendő a mederrendezés közvetlen költségeit szembeállítani a várható gazdasági eredménnyel, hanem a vizsgálatot ki kell terjeszteni a közvetett hatásokra (a rendezés hatása a befogadóra, az ökológiai környezetben beálló kedvező/kedvezőtlen változások, a vízminőség, természetes tisztulóképesség várható változásai stb.) is. Ezeket a tényezőket számszerűsíteni kell és be kell vonni a döntés alapját képező költség-hatékonyság elemzésbe. A döntés alapját minden esetben ez kell képezze. Ilyen módon eljárva elképzelhető, hogy a mederrendezés igényét kiváltó óhaj csak részben, vagy egyáltalán nem teljesíthető. A költség-hatékonyság vizsgálatok módszertana azonos a már elég széles körben alkalmazott költség-haszon elemzések módszertanával (Papp 1987). A kétféle elemzés közti különbség csak az, hogy a költség-hatékonyság vizsgálat során nemcsak pénzben