Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

2. füzet - Varga-Haszonits Zoltán: Az aszály és hatásának agroklimatológiai elemzése

Az aszály és hatásának agroklimatológiai elemzése 247 lehetővé. Az ezekben uralkodó leszálló, felhőoszlató légmozgások miatt csapadéknélküli időszak kezdődik. Ez az év meleg időszakában erősödő besugárzással, magas hőmérséklettel és alacsony légnedvességgel fokozott intenzitású párolgásra és párologtatásra ad lehetőséget. A légkörben lejátszódó folyamatok erős hatással vannak a talajban levő vízmennyiség alakulására. Ha a talajvíz szintje mélyen van, vagy az aszály kialakulásával egyidőben süllyed, akkor a talaj nedvességtartalmának alakulását szinte kizárólagosan a légköri folyamatok vezérlik. Az alkalmazott agrotechnika e légköri folyamatok hatását mérsékelheti, vagy fokozhatja. A szárazság hatásának az intenzitása jelentősen mérséklődhet vagy fokozódhat a növények szárazságtűrő képességétől függően is. Az aszály hatását tehát nagytérségű meteorológiai folyamatok idézik elő. Ezek a folyamatok napjainkban nem befolyásolhatók. A beavatkozás csak a növények közvetlen környezetében lehetséges. Mindenekelőtt olyan fajtákat kell kinemesíteni, amelyek messzemenően alkalmazkodnak az adott termőterület éghajlati viszonyaihoz. Hasonlóképpen alkalmazkodni kell az éghajlathoz az agrotechnikai eljárások alkalmazásával is. A cél az, hogy a talaj száraz jellegű meteorológiai viszonyok közepette is minél tovább legyen képes megőrizni a növények számára felvehető víztartalmát. A növény közvetlen környezetében gazdaságilag hasznos beavatkozások megtétele érdekében ismernünk kell, hogy az egyes növények vegetációs periódusa során milyen gyakran lehet szárazsággal számolni, s ez a szárazság milyen hosszúságú és milyen mértékű. Ehhez viszont elsőként az aszály számszerű jellemzésére van szükség. 1.2. A szárazság számszerű jellemzése Az aszály összetett jelenség, több tényező egyidejű hatása idézi elő. Alapja a vízhiány, illetve a meghatározott nagyságú vízhiány, amelyet egyrészt a kevés csapadék, másrészt az intenzív evapotranszspiráció, leggyakrabban pedig a kettő egyidejű előfordulása idézi elő ( Varga-Haszonits 1985). A fő feladat ezért a vízhiány nagyságának számszerű meghatározása. Erre a célra az agrometeorológiában különböző mutatókat fejlesztettek ki. A mutatók lényege: egy adott időszak folyamán lehullott csapadékmennyiség és a lehetséges vagy tényleges párolgás értékeinek összehasonlítása. Az összehasonlítást általában kétféleképpen szokták végezni. A vízellátottság mértékét abszolút értékben adják meg. Ekkor az említett értékek különbségét szokáá előállítani (Thornthwaite-Mather 1955): V — P— ET, (1) ahol V - a vízellátottsági mutató [mm]; P a vizsgált időszak alatt lehullott csapadékmennyiség [mm] ; ET-az ugyanezen időszak alatt ténylegesen elpárolgott és elpárologtatott vízmennyiség [mm]. Ha P = ET, akkor K=0, ami azt jelenti, hogy a vízbevétel és a vízkiadás egyensúlyban van egymással. Ha P> ET, akkor K>0, tehát víztöbblet van, ha P<ET, akkor V<0, tehát vízhiány van. Az ET helyett szokás ET

0 értékét is használni. Ez a levegő párologtatóképességét, vagyis a lehetséges evapotranszspirációt adja meg. Ekkor lehetséges vízellátottságról, illetve lehetséges víztöbbletről, vagy lehetséges vízhiányról beszélhetünk. Természetesen az (1) egyenlet jobb oldali mennyiségét fel is cserélhetnénk, azaz az evapotranszspiráció mennyiségéből is kivonhatnánk a csapadék mennyiségét. Ez azonban félreértés-