Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
4. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlesztésének alapjai
A vízügyi jog fejlesztésének alapjai 631 Másrészt a korszerűsítés metodikai elvei és módszeres eljárásai is meghatározóak, amelyek a jogfejlesztés általános módszerei mellett, a vízügyi jogrendszer sajátos adottságaihoz, feltételeihez és célkövetéseihez igazódnak, s megszabják a végrehajtás reális módozatait. A jogrendszer bármelyik ágának - így a vízügyi jognak is - a korszerűsítése szakaszosan, jogszabályonként történik. Már csak jogszerkesztés-technikailag sem képzelhető el, hogy egyszerre legyen végrehajtható. A jog minden egyes eleme egymással szorosan kapcsolatban álló rendszert alkot, a korszerűsítő fejlesztés munkafázisai csakis az egész rendszer elgondolásával, megállapításával és munkahipotézisként való állandó szem előtt tartásával, azonos módszer alkalmazásával lehetnek eredményesek. Ezt a gondolati egységet biztosítják a fejlesztő tevékenység számára a korszerűsítés rendező elvei és módszermeggondolásai. 1. A vízgazdálkodás társadalmi-gazdasági tendenciái, mint a jogfejlesztés alapjai 1.1. A vízgazdálkodás műszaki-gazdasági távlatai A vízgazdálkodás műszaki-gazdasági kérdések megítélését illetően az a számos jelzéssel alátámasztott benyomásunk, hogy a 80-as évek első harmada-fele azért határszakasz a vízügyi jogfejlesztés számára, mert sok jel mutat arra, hogy ez az időszak - összhangban a társadalmi-gazdasági alapokban elkövetkezni látszó változásokkal korszakváltó tendenciákat hordoz, és korszakváltó jelentőségű a vízgazdálkodásban, következésképpen a vízügyi jogban is. A vízügyi jog fejlesztése tehát manapság nem egyszerűen egy „karbantartási" feladat, még csak nem is a korábban kifejlődött és az utóbbi évek során megtorpant fejlődési tendenciákat kibontó korszerűsítési követelményt tartogatja számunkra, hanem egészen új fejlesztő elemekkel való szembenézés, ezekkel szembeni új állásfoglalás szükségességét is felveti. A korszerűsítés alapvonása éppen az, hogy állást foglaljunk abban, mennyiben kell a vízügyi jog hagyományos vonalát megőrizni és követni, akár a látszólag ez ellen ható, de nem akceptábilis igényekkel szemben, és mennyiben kell ezeknek az igényeknek jogunk formálásával eleget tenni. Egyetértünk azokkal, akik a mai helyzet jellemzését úgy fogalmazzák meg, hogy a vízgazdálkodás és környezete között, továbbá a vízgazdálkodáson belül, a munkamegosztási tagozódásit egységei között, a fejlődés problémái egyre inkább konfliktusokban fejlödnek ki. A korábban nagyjából egyenesvonalú erőhatásokkal indikált fejlődés helyett az ellentétek feszülésébe kényszerülő fejlődés vált uralkodóvá. A vízgazdálkodásra és a vízügyre a szaporodó konfliktus helyzetek lettek jellemzőek, sok tekintetben a meghatározóak. A fejlődést bizonyos értelemben persze mindig ellentmondások megfogalmazódása mozgatja, de akadályozhatja is, ha ezek feloldhatatlanná válnak. Ma mindenesetre, akár a külső társadalmi-gazdasági környezetben, akár a vízgazdálkodáson belül alakulnak ki a konfliktus helyzetek, mindenképpen állásfoglalást és feloldást igényelnek, hogy a fejlődés irányába hassanak. Ez a vízügyi jog számára is elsőrendű fontosságú. Első helyen - mint legáltalánosabb hatást - a vízgazdálkodással szembeni társadalmi követelmények megnövekedését kell említeni. Ezen belül is elsősorban az ország ellátása,
