Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
4. füzet - Führer Ernő: Lombos és fenyőállományok hatása a hó felhalmozódására és olvadására
Lombos és fenyőállományok hatása a hó felhalmozódására és olvadására 563 jut a talajba. így egyrészről a talajnak elegendő idő áll rendelkezésére annak vízzel történő telítődéséhez és ez a vegetáció tavaszi élettevékenységének megindulásához, majd további fejlődéséhez rendkívül fontos. Másrészről tél végéig nem halmozódik fel a hótakaróban oly sok vízmennyiség, ami gyors olvadás során felszíni lefolyáshoz, ezen keresztül árvizekhez vezethet. Kétségtelen a hófedési periódusok között fellépő száraz, tartós hideg idő az említett pozitív hatásokat a talaj átfagyásán keresztül kedvezőtlen irányba befolyásolhatja. Ennek bekövetkezése azonban erdőben, különösen az erdei avar hőszigetelő hatása miatt igen kicsi. Magyarország természetföldrajzi és klimatikus viszonyai mellett az erdő, ezen belül elsősorban a lombos állományok, valamint az erdei tisztások a hótakaró időbeli fejlődését szabad területhez képest kedvezően alakítják. Ez elsősorban megmutatkozott a hótakarós napok számának, következésképp a hó megmaradási tényező növekedesében. 3.3. A hótakaró vastagsága Az erdőben végzett, hóval kapcsolatos megfigyelések a hótakaró és idő kapcsolatát figyelembe vevő észlelések mellett gyakran csak a hótakaró vastagságának mérésére támaszkodnak (Leibundgut 1943, Nemky 1955, Baumgartner 1959, Kirwald 1969, Mitcherlich 1971). A hótakaróban lejátszódó átalakulási folyamatok (felengedés, megfagyás) különösen hó-vízegyenérték vonatkozásában nem mindig fogható meg kellő pontossággal a hótakaró vastagságának mérésével. Ennek elsődleges oka a hótakaró térfogattömegének változatosságában kereshető (Brechtel 1972). Méréseink alapján ez megmutatkozott abban, hogy a hótakaró vastagságának és hó-vízegyenértékének legnagyobb értékei nem esnek egy időpontba. Amíg a hótakaró vastagság értékei az egymást követő mérési időközben csökkennek, addig a hó-vízegyenértékek növekszenek és fordítva. Pl. : 1980-ban a hótakaró vastagságának legnagyobb értékét XII. 3-án, a hó-vízegyenértékét pedig XII. 10-én, tehát egy héttel később mértük. Természetesen az elmondottakkal nem akarjuk a hótakaró vastagság jelentőségét aláértékelni, csak nem elégséges voltára akarunk utalni. A hótakaró nagyon fontos jellemzője, mert folyamatos mérésével a különböző vegetáció-formák összehasonlíthatók és mert a hótakaró a vastagságától függő hőszigetelő hatása miatt döntő szerepet játszik a talaj átfagyásának megakadályozásában (Priehausser 1939, Waldmann 1959). A hótakaró átlagos és átlagos legnagyobb vastagság értékeit az 1. ábrán látjuk. Szabad területen ezen értékek tehát 85 és 165 mm, fenyvesekben (vörösfenyő kivételével) 70 és 155 mm, vörösfenyvesben 85 és 195 mm, lombos állományokban 95 és 220 mm, végül erdei tisztáson a legnagyobbak, 110 és 260 mm voltak. Az átlagos hótakaró vastagság egyértelműen, minden vegetáció formában 1982/83-as télen volt a legnagyobb (95-130 mm). A vizsgált lombos és fenyő erdőkön belül az egyes fafajok között csak csekély különbségek adódtak. Nemky (1955) ugyancsak a Soproni-hegységben végzett hóvastagság mérései alapján megállapította, hogy az árnyékkedvelő örökzöld fenyvesek (lue- és jegenyefenyő) alatt kisebb a hótakaró vastagsága, mint a fénykedvelő fenyvesek (erdei- és feketefenyö) alatt. Ezt a megállapítást méréseink is igazolták.
