Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
2. füzet - Pekár Ferenc-Oláh János-Tóth László: Nitrifikáció halastavakban és természetes vizekben
Nitrifikáció halastavakban és természetes vizekben 239 akadályozták ismereteink bővítését ezen a területen, egyes áramlási utak megbízható mennyiségi mérésére csak az elmúlt években jelentek meg gyors és érzékeny módszerek. A vizekben természetes körülmények között lejátszódó nitrifikáló folyamat sebességéről még nagyon keveset tudunk, jóllehet ezt a folyamatot sokan tanulmányozták. A legtöbb esetben azonban nem határozták meg számszerűen az ammónia oxidáció sebességét, hanem az NH4 töménység csökkenése, illetve az NO2+NO3 töménység növekedése alapján csak minőségi megállapításokat tettek, azaz a nitrifikáció lejátszódásának a lehetőségét vizsgálták. Ezeket a méréseket vagy a kivett minta több napig tartó inkubációjával, vagy időközönként vett minták analízisével végezték (Landner-Larsson 1973, Grundmanis-Murray 1977, Rajendran-Venugopalan 1977, Cirello et al. 1979). Más esetekben tápanyagokkal gazdagított mintákban mérték az NH 4, illetve a NO 3 koncentráció változását (Oertli 1972, Cavari 1977, Szwerinski 1977), azonban az ilyen módon kapott eredményekből nagyon nehéz következtetni a természetes környezetben lejátszódó nitrifikációra. Néhány szerző a nitrifikáló baktériumok számából, a laboratóriumi tiszta tenyészetekben meghatározott specifikus aktivitás értékének felhasználásával, számítással határozta meg a nitrifikáció sebességét (Curtis-Durrant-Harman 1975, Cavari 1977, Hall-Murphy 1980). Ebben a módszerben azonban nem számolnak a környezeti tényezőknek a mikroorganizmusok aktivitására kifejtett hatásával. Billen (1975) kimutatta, hogy a nitrifikáló baktériumok hosszú ideig képesek életben maradni olyan körülmények között is, ahol a növekedésük és szaporodásuk nem lehetséges. Tehát az egyszerű baktériumszámból nem tudunk következtetni a baktériumok helyszíni aktivitására. Sok esetben alkalmazott módszer a nitrifikáció meghatározására a biológiai oxigénigény mérésén alapuló eljárás (Stratton-McCarty 1967, Gunder sen-Mountain 1973, Ruane-Krenkel 1977). Az eddigi módszerekhez hasonlóan ezzel a módszerrel is hosszú ideig szükséges inkubálni, ezért ezzel sem tudjuk kellő mértékben megközelíteni a természetes körülményeket. A folyóvizekben lejátszódó nitrifikáció mérésére Schwert-White (1974), helyszíni eljárást dolgozott ki, amely az előzőekben már említett tényleges NH4, illetve NO3 töménységek változásának mérésén alapul, az inkubáció azonban a helyszínen, a folyóban történik, egy ún. egyensúlyi edényben, így a kapott eredményekben tükröződnek a természetes körülmények változásai. Viszonylag gyakran használt módszer a nitrifikáció meghatározására vízben és üledékben egyaránt a 1 5N-es stabil izotópos módszer (Koike-Hattori 1978, Henriksen 1980, Christofi-Preston-Steward 1981, Takahashi-Yoshikoe-Saiyo 1982). Az eljárás azonban nem terjedt el széles körben, mivel meglehetősen lassú és munkaigényes. Megjegyzendő, hogy alkalmazásakor szükségszerűen meg kell növelnünk a természetes szubsztrátkoncentrációt. Előnye viszont, hogy közvetlen módszer és az érzékenysége is megfelelő. A nitrifikáló baktériumok nagy többsége obligát autotróf (Painter 1970), és így a hidrogénkarbonát (HCO7) felvétel fontos szerepet játszik az anyagcseréjükben, Billen (1976) kidolgozott egy új eljárást a nitrifikáció sebességének helyszíni meghatározására, amely a nitrifikáló baktériumok 1 4C-nel jelzett hidrogénkarbonát (H 1 4CO 3 ) sötétben történő felvételének mérésén alapul. E közvetett eljárást tengeri üledékben lejátszódó nitrifikáció meghatározására alkalmazta. Ugyanezen az elven alapuló módszert dolgozott ki Somville (1978) a nitrifikáció sebességének helyszíni meghatározására vízben. А Н 1 4СОз felvétel mérésének nagy érzékenysége lehetővé teszi rövid (néhány óra)
