Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

1. füzet - Stelczer Károly: Száz éve alapították a vízrajzi osztályt

18 Stelczer Károly A vitát elindító cikk Timon ( 1891 ) és Péch (1891) válasza nyilván az előnyösebb tájékoztatás, a semlegesség, a probléma jobb megértése érdekében a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közleményei ugyanazon, 1891. évi számában jelentek meg. A vita lényege az volt, hogy a Vízrajzi Osztály az első, több szelvényben végrehajtott árvízi folyamatos méréssorozatának eredményeit közreadta. (Péch 1890). E szerint a TiszaKürtnél mért 4400 m

3/s tetőző vízhozamból a Körösök torkolatához csak 2350 m

3/s ér le. A Körösök befolyása következtében a torkolat alatt 2870 m

3/s-ra nőtt és Szentesnél 2860 m

3/smal, Algyőn 2802 m

3/s-mal és a Maros torkolata felett 2790 m

3/s-mal tetőzött. A Maros hatására Szegednél már 3560 m

3/s-ot mértek, de Török-Becsénél 3003 m

3/s és Titelnél pedig csak 2656 m

3/s volt az árvízi tetőző vízhozam. Timon (1891) véleménye szerint Szeged és T.-Becse között a vízállás és a hullámtér geometriai adataiból 1888. április 7-17. között csak 35 millió m

3 víz tározódhat, szemben a Vízrajzi Osztály kimutatta, napi vízhozamkülönbségek alapján számított 431 millió m

3-rel. „E szörnyű tévedésnek okára könnyű rájönni... Az emésztést ugyanis csak Szegednél határozták meg megbízható mérések alapján, míg T-Becsénél a magasabb vízállásoknál beálló emésztést csak a felszínen mért sebességekből számították ki teljesen rossz képlet segítségével" (Timon 1891). A vita folyt a Földmívelésügyi Minisztérium műszaki nagy tanácsa 1891. április 22-i ülésén is (Vízügyi és Hajózási Közlöny 21. és 22. szám). Itt is kétségbe vonták, hogy Szeged és T-Becse között 560 m

3/s tározódás lehetséges volna. Péch a tanácskozáson azt mondotta: „hogy a tározás nagyságára nézve mi jelentősége van a hullámtérnek? hogy tároz-e egyáltalán a hullámtér? visszatart-e bizonyos víztömeget magában, mely az alatta fekvő vízállásnak magasságát enyhítené? Mindezt megállapíthatjuk, mihelyt sebességméréseinket egészen befejeztük a Tiszán." (Péch 1891). Péch (1891) Timonnak adott válaszában - „mellőzve Timon úrnak a dolgokhoz különben sem tartozó csípős kifejezéseit" - igen nagy részletességgel feltárta Szeged-T-becse között az árhullám teljes időtartama alatt különböző vízállásoknál lefolyt víztömegeket, bizonyítva, hogy a vitatott tározódás nagysága lehetséges. Természetesen ismét leszögezte, hogy „azt mondhatnám Timon úrnak: szíveskedjék addig türelemmel lenni, míg a vízrajzi osztály a sebességméréseket és ezekből a vízemésztések megállapítását be nem fejezi." (Péch 1891). És ami a siker felé haladás első lépését jelentette, azt Péch (1891) szintén e vita során fogalmazta meg: „sokkal nagyobb különbségek származnak abból, ha nem vagyunk arra tekintettel, hogy a vízsebesség mérését áradáskor vagy apadáskor végeztük." Ez a szakmai vita nagyban hozzájárult, hogy a Vízrajzi Osztály a rendes évi sorozatmérésen túlmenően a vízsebességmérés viszonylagos megbízhatóságának és az abszolút eltérés nagyságának megállapítása érdekében egy igen széles körű és változó feltételek mellett „tanulmányi" vízsebesség-méréssorozatot hajtson végre (Hajós 1898). A vízsebességmérés viszonylagos és abszolút hibájának meghatározása után elkezdődhetett annak a vizsgálata, hogy az ugyanazon vízállás mellett mért vízhozamokban miért van jelentős eltérés. Külön ki szeretném emelni, hogy elődeink minden vízhozammérés előtt, alatt és után a folyó vízszintjének esésmérését is különös gondossággal elvégezték. Az 1895. évi tiszai árvíz során, három Szamos menti (Remetemező, Szatmár, Nábrád) és két Tisza menti állomáson (Tiszaeszlár és Tiszaderzs) egyidejűleg végzett sorozatos vízhozammérés eredményeként megállapították, hogy a vízmozgás 4 fő tényezőjének: hozam, vízállás, vízszínesés és középsebesség maximumai mely sorrendben következnek be egymás után: leghamarább jelentkezik az esés maximuma, utána jön a középsebességek legnagyobb értéke, ezt követi a vízhozam maximuma és csak legvégül áll be a legmagasabb vízállás (Hirschfeld 1896). Dinnyéshátnál és Tiszapüspökinél szintén az 1895. évi árvíz idején, közel két hónapon át szakadatlanul, egyidejűleg végzett mérések alapján (8. ábra) megállapították, hogy