Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

A vízügyi jog fejlődése 175 A vízügy nagymértékben „önellátó" a jogszabályalkotás terén, azaz viszonylag kevés külső, tehát ágazat feletti, magas szintű jogszabály rendez vízügyi viszonyokat. A magasabb szintű szabályok csekély száma azért megokolt, mivel a vízügyi ágazat aránylag zárt, „belterjes" feladatszerű működést folytat (ellentétben a legszélesebb körben végbemenő „szolgáltatásaival"). A szabályozott jogviszonyok nagyrészt a vízgazdálkodás szervezeteinek viszonyai, a közhatalmi jogviszonyok túlnyomórészt az állami vagy szövetkezeti gazdálkodó szervezetek érdekkörében bontakoznak ki. Állampolgárok a vízgazdálkodásban - még ez ideig - közvetlenül tevőlegesen nem vesznek részt, ezért az államtitkári rendelkezések legutóbbi időkig korlátozott személyi hatályát meghaladó erejű jogforrás többnyire nélkülözhető volt. Összefoglalva elemzésünket, elamondható, hogy a VT hatálybalépése után napjainkig nagymértékű, gyorsan változó, főként alacsony szintű, utasításos, vagy bár rendelkezési formában megjelenő, de egy adott időszak igényeit kiszolgáló, következésképpen átmeneti életű szabályozás folyik a vízügyi jog területén. Rendkívül kevés, és az sem összehangolt, tervszerű, a rendszerfejlesztő eredményeket létrehozó, tartósabb, a VT szabályrendszerét hosszú távra kibontó és korszerűsítő jogszabályanyag, s ebből is majdnem semmi az ágazatinál magasabb szintű jogszabály. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy a VT alapjában bevált, jól funkcionált. Mint alaptörvény önmagában is biztosította az ágazati működés - külső és belső - alapjait, legszükségesebb jogi feltételeit. A gyorsan változó - egyben persze alkalmazkodó „felületi joganyag" segítségével a vízügyi jog jól-rosszul helytállt, a szükségleteket kielégítette, - és ami a lényeg: ez a segédanyag a fundamentális jogrendszeri szerkezetet és alapelveket nem rontotta le, nem torzította, s nem is változtatta meg. 3.1.2. Annak, hogy a vízügyi jog igen jelentős, a közvetlen utasításos rendtől az új gazdasági mechanizmus irányítási módszeréig ívelő társadalmi-gazdasági és belső vízgazdálkodási-vízügyi alakulások mellett is viszonylag jelentéktelen, az elveit és a rendszerét nem érintő módosításokkal helytállhatott - a vízügyi igazgatás szervezet- és feladat-rendszerének szilárdsága és a „felületi" joganyag szolgálati szerepének teljesítése mellett elsősorban az alapjog technikai felépítésében van a magyarázata. A vízügyi jog alapja és rendszerkerete a VT, még azokat a „külön jogszabályokat" illetően is, amelyek egyes életviszonyokat ebből a keretből kiemelten szabályoznak. Ez a keret a vízügyi jogrendszert - mint az államigazgatás egyik ágazatának szabályrendszerét - egységbe fogja össe, megalapozza és kijelöli fejlődésének útját. Ez a rendszer mindmáig teljes és hézagmentesen zár, ezért érintetlen maradhatott. A VT és Vhr - az államigazgatás alapjogszabályainál elfogadott módon, sőt még annál is inkább - keretjellegű normákat tartalmaznak, amit a műszaki igazgatás szakmai tárgya fokozottan indokol. így a jogi intézménykeretek viszonylag nagy állandósággal rendelkeznek, mert feladat- és hatáskör-tartalmukat, vagy a szabályozott társadalmi viszony konkrét műszaki-gazdasági tartalmát a jogalkalmazó tág határok között állapíthatja meg, töltheti be ezt a tartalmat a jogintézmény kereteibe, s így tetszőlegesen alkalmazkodhat a társadalmi-gazdasági, kivált a vízgazdálkodási viszonyok mindenkori követelményeihez. A „vízjogi engedély" intézménye pl. lehetővé teszi egy egyedi kútnak és egy regionális vízműnek a vízgazdálkodás egységes és tervszerű rendjébe illesztését egyaránt. Ez a rendszerépítési, jogszabály szerkesztési mód az, ami a vízügyi jogrendszer stabilitását biztosította és biztosítja ma is, mindaddig, amíg anyagi alapjai - a vízgazdálkodás és a vízügyi szolgálat - meg nem változnak. Ezeken a kereteken belül széles körben