Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése
A vízügyi jog fejlődése 173 lajdonos rendeltetésszerű területhasználatra kötelezésének vízügyi hatáskörét; a saját szervezettel védekező városok körének szűkítését; a helyi vízkárelhárításhoz közerő igénybevételének jogát; az Országos Vízgazdálkodási Bizottság új összetételét; végül - a VT által még hatályban fenntartott 1957. évi szabályozás félretételével - az ekkorra már megszilárdult és elfogadott Vízügyi Alap korszerű szabályozását. A VT-Vhr e kiegészítése, illetve módosítása eléggé jelentős és kiterjedt tárgyú hozzájárulás volt ugyan a VT fejlesztéséhez, ennek ellenére a törvény szerkezetét, felépítését, rendszerét és elveit semmiben nem változtatta meg, csak magyarázta, illetőleg megerősítette egyes intézményeit. A VT változatlansága korántsem jelenti azt, hogy az elmúlt több mint két évtized során a vízügyi jogban nem lett volna mozgás, változás, olykor még fejlődés is. Ellenkezőleg, inkább talán túlzott mértékben és ütemben folyt a Jogszabálytermelés". Ez azonban túlnyomórészt a vízügyi munka mindenkori időszerű igényeinek, folyamatos működésnek az alaptörvény szintjéig fel nem érő megnyilvánulása volt. Ha valamelyest mégis jogfejlesztést észlelünk benne, a VT rendszerét ez sem érintette, hanem a kereteket kitöltő szabályozás, a tartalmi fejlesztés jellegét mutatja. A VT hatálybalépése óta a legutóbbi időkig (míg a tanulmány a vízügyi jog fejlődését 1983-mal bezárólag vizsgálja, egyedül a következő áttekintést 1985. december 31-ig kiegészítettük), a vízügyi jogalkotó hatalom által kibocsátott - tehát a magasabb jogforrások nélküli - vízügyi jogszabályok, valamint az ezek közül ugyaneddig hatályon kívül helyezett jogszabályok számát az I. táblázat tünteti fel (az első szám a kiadott, a második a hatályon kívül helyezett jogforrások darabszáma). A táblázat adataiból úgy tűnhet, mintha az államtitkári rendelkezéseknek a második időszakban való megszaporodása, egyben pedig az utasítások számának lényeges csökkenése a rendszeres, nagyobb távlatra szóló jogfejlesztés, az alrendszerek időtálló szabályozása irányába mutatna, másrészt az adott feladatok megoldására szóló rövid távú szabályozás csökkenése felé vette volna útját. Ez azonban nem egészen így van. A utasításos jogszabálykiadás jelentős csökkenése valóban azt jelenti, hogy az irányítás 76-tól kevésbé élt a jog eszközeivel, mint az első szakaszban - főként a gazdasági mechanizmus bevezetése idején -, viszont az államtitkári rendelkezés sem minden esetben egyenlő a rendszerépítő jogforrással, kivált akkor, ha korábban már meglévő szabály módosítására vagy felváltására irányul. A joganyag csökkenése - a hatályon kívül helyezés vagy egyszerűen az elavulás valóban jelentős a VT után keletkezett jogszabályoknál; 367 jogszabályt, a keletkezett teljes joganyag 62%-át selejtezték ki a vízügyi jog előbb kiépített, majd leépített rendszeréből. I. táblázat Vízügyi jogszabályok Megnevezés Jogforrás Időszak rendelkezés utasítás összesen Időszak db 1965-1975 20/ 9 351/283 371/292 1976-1985 62/18 157/ 57 219/ 75 együtt 82/27 508/340 590/367 1985. december 31-én hatályos 55 168 223
