Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

A vízügyi jog fejlődése 163 amelyek a mai vízgazdálkodási állapot kialakulása irányába hatottak, és a továbblépésnek új tényezőivé váltak. Elsőként említendő a környezetvédelem. A 70-es évek elejétől programként, majd az évtized közepétől már konkrét államigazgatási formákban is, új szakigazgatási tényezőként jelentkezett ez az új állami feladatkör. A vízgazdálkodást ez több vonatkozásban is „kihívás" erejével érintette. Elsősorban a tárgykörének bizonyos mértékű párhuzamosságával. Ez főként szakigazgatás-szervezési kérdésként jelentkezett. Másodsorban követelményrendszerével, amely a vízgazdálkodással szemben is új igényeket vetett fel. A vízgazdálkodási létesítmények - saját céljaikon kívüli - környezeti hatásai (pl. a nagylétesítmények környezeti és talajvíz-háztartási vonzatai, a nagymértékű földigénybevétel), a vízgazdálkodási teljesítmények fogyatékosságai (pl. a vízminőség-védelem hiányosságai, a vízrendezések, vízimüvek helytelen beillesztése a tájba), a vizek tájelemként való hasznosítása (pl. meder- és parthasználatok) a környezetvédelem ágazati követelményeinek jelentkezésével megszűntek a vízügy „belügyei" lenni, amelyekkel egyedül a felsőbbségnek tartozik elszámolni. Mindezek egy másik szakigazgatási ágazattal való - számotadó jellegű - kapcsolat olykor bizony terhes részeivé, kötelezettséggé váltak. Új viszony alakult ki a földgazdálkodás és a mezőgazdaság vonatkozásában is. A vízgazdálkodás által gondozott „vízkincs" hosszú időn át egyedül bírta a természeti készleteinket megillető fokozott figyelmet, s ezen még az sem változtatott lényegesen, hogy a földvédelmi törvény már 1961-től szorosabb földgazdálkodást írt elő. A mezőgazdasági termőterület aggasztó fogyása - és az egyik legnagyobb területhasználó az országban a vízügy 1976-tól magas szintű politikai állásfoglalás nyomán középpontba került és a földek művelésből való kivonásának korlátozása állami szankciókkal támogatva előre lépett. Ennek súlya (pl. a terület-igénybevételért fizetendő térítés) a vízgazdálkodást is sújtja, s különös meggondolásokra készteti területigénylésénél. Az intenzív földgazdálkodás egy másik irányból is új tényezőként jelentkezett. A mezőgazdaságban - az öntözést kivéve, amelynek fejlődési iránya egyértelműen megfordult - a komplex melioráció alapfeladattá vált. Minthogy ennek műszakilag is része a vízgazdálkodás (hidromelioráció, vízrendezés), és szervezetszerűen is érdekelt benne (vízgazdálkodási társulatok), az üzemi és üzemközi vízgazdálkodási feladatok végrehajtása és ezeknek a közcélú tevékenységekhez való kapcsolódása egészen új problémákat és viszonylatokat hozott létre és helyezett előtérbe, amelyek korábban vagy nem voltak jelen, vagy nem ily módon hatottak. Viszont a mezőgazdaságot illetően átfogalmazódott a korábban túlságosan is „vízügynek" tekintett - öntözés kérdése, amelyről elfogadottá vált, hogy agrotechnika és a mezőgazdaság ügye. A vízügynek nem feladata az öntözés erőltetése és szervezése, hanem csak a térségi mezőgazdasági vízhasznosítás vízgazdálkodási feltételeinek biztosítása tartozik rá. Ez szakmailag feladat-átrendeződést jelentett a vízhasznosításban, vízjogilag azonban olyan új megoldások kialakítását tette szükségessé, ami a vízügyi közhatalmi cselekvés jelentőségét még inkább fokozta. Ásványi kincseink fokozott kihasználása - az energiaválság hatására - olyan téren is új lendületet hozott (szénbányászat), amely korábban már lefutottnak tűnt. A bányászat megindult olyan készletek után is, ami hatalmas térségekben és igen értékes természeti javaink megóvása végett a vízügy és a bányászat már korábban meglévő, jogilag is gondosan összecsiszolt kapcsolatait új vonásokkal gazdagította. A 76-tal kezdődő időszak egyik központi kérdésévé vált a vízügy-bányászat folyamatos, majdnem napi munkakapcsolata, a feszültségek kiküszöbölésére, a közös érdekek összehangolására. Új gondot vetett fel a vízgazdálkodásban a népesség természethódítása, az állandó üdülőtelepítések és az átmeneti jellegű turizmus, aminek az egyik fő iránya a vizek és azok parti területei lettek. A VT a vizek közcélúságáról és a partoknak a vízügyi közfeladatok számára való biztosításáról gondoskodott ugyan, de akkoriban még senki nem gondolt