Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

1. füzet - Stelczer Károly: Száz éve alapították a vízrajzi osztályt

10 Stelczer Károly mellékágban és 6 mellékfolyó torkolati szelvényében mérték a vízhozamot. 1886-ban pedig összesen 80 mérési szelvényből állt az országos hálózat (1. ábra). A vízhozammérési módszerek fejlesztésében elődeink kiemelkedő eredményeket értek el (Fejér 1986). Huszár Mátyás 1825-ben, tehát több mint százhatvan évvel ezelőtt, a pozsonyi vízmérce szelvényében részletes pontonkénti szárnyméréssel határozta meg a Duna vízhozamát. Az 1836^38. évek dunai vízhozammérései során a Woltmann-szárnyat világviszonylatban elsőként kötélre függesztették és Vásárhelyi Pál (1845) pedig a pontonkénti mérések alapján szintén világviszonylatban elsőként határozta meg a mélység szerinti sebességeloszlás törvényszerűségeit. Horváth Ignác (1879) műegyetemi tanár az 1876. évi dunai árvíz tetőző vízhozamát - szintén elsőként - saját szerkesztésű villamos jelzőberendezéssel kiegészített vízsebességmérő szárnnyal mérte meg. Dolecskó Mihály (1881) folyammérnök pedig a sebességmérés meggyorsítása érdekében a Woltmannszárny egyenletes leeresztésével függély-középsebességet határozott meg. Az 1870-es években már külföldön is munkálkodó magyar mérnököt találunk Révy Gyula személyében, aki elsőként méri meg a Paraná, az Uruguay és a La Plata folyók vízhozamát, kettősen (bifilárisan) függesztett sebességmérő szárnnyal, függély menti integrálással (.Révy 1874). A vízhozamméréssel kapcsolatban két körülményt kell kiemelni. Az egyik, hogy minden vízhozammérésnél a lehető legnagyobb pontossággal vízszínesést mértek. A másik, hogy a vízsebességmérő szárnyakat kellő időben hitelesítették. Érdemes megemlíteni Horváth Ignác (1879) egyetemi tanárnak egy jövendölésnek is beillő „abbeli indítványát, illetőleg tervét, hogy a Soroksári-Duna-ágban, a vízsebességmérő állandó tényezőinek meghatározására rendszeres kísérleti állomás szerveztessék, ahol az országban, sőt esetleg külföldön működő vízsebességmérők állandó tényezői időről-időre meghatároztatnának s egyúttal a kezdő mérnökök a vízsebességmérésben gyakorlottságot is szerezhetnének." Horváth a vízsebességmérő műszereinek hitelesítésére a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág álló vizét használta fel. A Kvassay-zsilipnél a javasolt állandó vízsebességmérő szárny hitelesítő állomás Ditróy János tervei alapján csak 1935-ben létesült, és feladatát 1985-ig látta el. Ugyanis ekkor kezdte meg működését - a VITUKI területén - az új, minden igényt kielégítő, fedett hitelesítő csatorna (4. ábra). A jeges árvizek elleni sikeresebb védekezés érdekében Vásárhelyi Pál (1838) a Duna pesti szakaszán 1818-36. évek között végzett megfigyeléseket és állított elő igen értékes adatsort a jégmegjelenés, beállás és eltűnés idejéről. Arenstein Józsefnek (1850) a Duna pesti szakasza 1847/48 és 1849/50 telének jégviszonyairól készült tanulmánya az egykori Habsburg monarchia egész területére kiterjesztett adatgyűjtés mintájául szolgált (5. ábra). Greguss Gyula ( 1866-67) a Duna vízhőmérsékletét Pestnél az 1865-66. években mérte. De 1876-85 között a Dunán Újvidéken, a Tiszán pedig Szegeden folyt vízhőmérséklet-mérés. A Vízrajzi Osztály létrehozása előtti időben kiemelkedő munka volt a folyók részletes vízrajzi felvétele. A „Duna Mappáció" 1818-ban kezdődött el Huszár Mátyás irányításával és 1840-ben Vásárhelyi Pál vezetésével fejeződött be. A Tisza felvétele pedig Lányi Sámuel (Soma) vezetésével 1833—40 között folyt. A felvételek nagyságát jellemzi, hogy a dunai felvétel 362, a tiszai pedig 1869 keresztszelvényből, részletes hossz-szelvényből, vízszintes és magassági alappontok jegyzékéből, vízállás és vízhozamgörbék sorozatából állott. A folyók korai részletes felvétele megteremtette a lehetőséget, hogy az akkor legfontosabb vízgazdálkodási ágazatok, az árvízvédelem, a hajózás kívánta folyószabályozás és a vízienergia kihasználása (a 18. században Magyarországon 3293 vízimalom volt) érdekében a