Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
418 Kontur István lis eloszlással. Még egy igen lényeges jellemzőre kell felfigyelni, ez pedig a minimális átvonulási idő / mi n, ami a maximális sebesség reciprokaként kapható (/ mi n= l/tf ma x)- Ez az a pont. ahol a különböző modellezések, valóságleírások egymástól eltérnek. A szenynyezőanyag elkeveredése Somlyódy által fölírt transzport-egyenlet, nem tartalmaz a sebességre felső korlátot és természetesen a megoldások Gauss-görbéi is a végtelenbe szaladnak. Annak ellenére, hogy ezt az elvi modellezési ellentétet szőnyeg alá lehet söpörni a gyakorlati pontosságra való hivatkozással, mondván a б'агш-görbének a végtelenbe futó ágán már olyan kis értékek vannak, amik a gyakorlati számítási pontosság szempontjából zérusnak vehetők, a modellezés valóság-visszatükrözésében még ugyanúgy benne szerepel az a gyakorlati tapasztalattal össze nem egyeztethető feltételezés, hogy végtelen sebesség létezik. Nem véletlen, hogy Somlyódy is a 8. ábrán a sűrűségfüggvény végtelenbe futó farkait levágja, jelezve, hogy a csóva széle valamely valószínűségi értéknél van. A 9. ábrán is az ábrázolás - láthatóság - ad csak korlátot a végtelenbe futó - a végtelen sebességet tükröző - koncentráció-görbéknek. Természetesen nem csupán a transzport-egyenlet birkózik a végtelen sebesség, pontosabban a véges sebesség korláthiányával, hanem ugyanígy a hidraulika alapegyenletei is, az Euler, vagy Navier-Stokes-egyenletek. De mindez a klasszikus feladatokban, amig csak a sebességtér általános jellemzése volt a cél, addig nem okozott különösebb problémát, de abban a pillanatban, amint nem a sebességtér leírása a kérdés, hanem a szennyező anyag - materiális részecske - egyik pontról a másik pontra történő eljutásának időbeli leírása a feladat, azonnal felmerül a végtelen sebesség; a zérus idejű, elanyagtalanított tovaterjedés kérdése. Ezért úgy érzem, hogy éppen az elkeveredési vizsgálatok szükségszerűen kell hogy elvezessenek a hidraulika alapegyenletek revíziójához, nem is beszélve a Reynoldsegyenletek valószínűségelméleti átértékeléséhez. Ezen az úton Szigyártó (1978) tett lépéseket a valószínűségi és hidraulikai levezetés azonosságának kimutatására, de úgy, hogy az itt felvetett problémákat nem hozta felszínre. De például világosan bemutatja a sebesség egyenlőtlenségéből következően a St. Venant-egyenletbe kerülő a* ún. Coriolistényező statisztikai hátterét, a fentebb közölt szelvényterületre vonatkozó C v variációs tényezővel kifejezve: a* = 1 + Cl és C v = j/a*-l A végtelen-véges sebesség vitáját egyértelműen nem tudom lezárni, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ha nem is kell bűntudatot érezniük a végtelen sebesség feltételezésével élő nodellek alkalmazóinak, nem árt, ha tisztában vannak ezzel az előfeltevéssel. Az a szubjektív megérzésem, hogy a véges sebesség, a sebesség felső korlátjának bevezetése valami hasonló módosulást jelent hidraulikai világképünkben, mint a fénysebességnek abszolút korlátként való bevezetése, amit a Loreníz-transzformáció ír le. És mint Fényes (1980) írja „a klasszikus és a relativisztikus fizika közötti eltérés csupán egyetlen tény következménye. A klasszikus fizika szerint nincs kitüntetett sebesség, a relativitáselmélet szerint viszont - a tapasztalással egyezésben - a vákuumbeli fénysebesség kitüntetett". Ne tévesszen meg persze senkit sem a relativitáselmélettel való párhuzam, szó sincs erről, csupán a vízmozgás sebességének véges, felső korlátjával (u = 3 —10 m/s) határolt sebességeloszlási képről van szó. Ugyanúgy, mint ahogyan például egy valószínűségi eloszlás módosul, ha valamilyen felső korlátja van, legyen az bár bármilyen nagy, ugyanígy a sebességeloszlások módosulására, ha csak kismértékű módosulására kell számítani felső sebességkorlát bevezetése esetén. A 1. ábra szerint az 1 m út megtételéhez szükséges átvonulási idő nagy vizek esetén
