Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Balásházy László-Liebe Pál-Lorberer Árpád-Neppel Ferenc: A vízrajzi tevékenység fejlődése a felszín alatti vizet területén

A vízrajzi tevékenység fejlődése a felszín alatti vizek területén 227 sak, ezekre nem kértek vízjogi engedélyt, a vízműkutak kataszteri számozását nem használták stb.) A vízrajzi tevékenységre vonatkozó fokozatos szemléletváltozás és a szűkös pénzügyi lehetőségek következtében sor került a már klasszikus felszín alatti vízrajzi tevékenységnek számító talajvíz-megfigyelő hálózat üzemeltetésének és a forrásmérések végzésének a VÍZIG-ekre való decentralizálására (1981), majd 1984-ben a rétegvízszint megfigyelő hálózat, valamint a karsztvízszint megfigyelő rendszer VÍZIG-ekre való leadására. A felszin alatti vízminőségi törzshálózat üzemeltetése már a VÍZIG-ekre és üzemeltetőkre lebontva indult meg (Goda-Szlávik 1982). 1. Vízrajzi tevékenység fejlődése a talajvizek területén A talajvizekre vonatkozó vízrajzi tevékenység a múlt század elejétől fokozatosan fejlődött. Eleinte a folyószabályozási, lecsapolási munkákhoz, valamint az öntözésekhez és az erdőtelepítésekhez kapcsolódva alakult ki. A munkában neves szakemberek vettek részt, mint Róth Gyula, Cholnoky Jenő, Ijjász Ervin vagy Rohringer Sándor (Rohringer 1933, Ijjász 1938). A Vízrajzi Intézet 1933-ban megkezdte az országos talajvízszint észlelő hálózat kialakítását. A több évre szólóan előre tervezett hálózatból 1933-ban 38 db készült el. A kutakról egységes törzslap készült. A vízszintet a fizetett észlelők 3 naponként mérték. A Vízrajzi Intézetben a kutakról hidrológiai-éves beosztású adatlapokat vezettek és a havonta beérkező adatsorokból kiszámították a havi és évi jellemző vízállásokat (KV, KÖV, LV), valamint a félévi átlagos vízszinteket, és megszerkesztették a vízállásgörbéket. A kutak jellegzetes vízszint adatait és a tipikus vagy érdekes vízjárású kutak vízhozamgörbéit a Vízrajzi Évkönyvben közzétették. A Vízrajzi Intézetnek tudomása volt a már korábban is meglévő, fokozatosan bővülő helyi és regionális hálózatokról is. Az időközönként megjelentetett talajvíz-megfigyelő hálózat térképén a törzshálózati kutakon kívül feltüntették a tanulmányi kutakat is. Figyelemmel kísérték a hálózat műszaki állapotát, és a Vízrajzi Évkönyvben rendszeresen beszámoltak a használhatatlanná vált, illetve felújított kutakról. Az országos hálózat részben új kutak telepítésével, részben a regionális hálózati kutak átvételével 1943-ra (10 év alatt) 311 kútra bővült, de ebből csak 271 kút műszaki állapota, ill. észlelővel való ellátottsága tette lehetővé a rendszeres mérést. A kutak zöme a Nagy-Alföldön volt. Ebben az időszakban a hazai talajvizekre vonatkozó vízrajzi tevékenység nemzetközi elismerésének örvendhetett „mind a kutak és mérőeszközök (különösen a mérőlánc), mind az észlelés szervezete" tekintetében (Vízrajzi Évkönyv 1936.) A talajvízszint megfigyelő kutak számának alakulását az /. ábra szemlélteti. Az 1944-45. évi háborús események nagy pusztítást végeztek a talajvízészlelő hálózatban. 1945 végén csak 159 kútban folyt észlelés. A negyvenes évek második fele a háborús károk helyrehozatalával telt el. Egyben megtörtént a még különálló regionális hálózatok kútjainak a Vízrajzi Intézet kezelésébe való átadása is. 1950-től a tervszerű gazdálkodáshoz szükség volt a talaj vízkincs számbavételére és a talajvíz mozgásfolyamatainak mélyreható ismeretére. Ezt a célt csak az egész országra kiterjedő hálózat adatai segítségével lehetett megvalósítani. A hálózat értelemszerűen zömmel az ország síkvidéki területein, az Alföldön és a Kisalföldön helyezkedett el. Viszonylag kevés észlelőkút jutott a hegy- és dombvidéki területekre.