Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)
2. füzet - Csermák Béla: A vízrajzi tevékenység egy vízgazdálkodó szemével
A vízrajzi tevékenység egy vízgazdálkodó szemével 143 4.1. A kisvízfolyások sajátos problémái A nagyarányú fejlesztés első éveiben begyűjtött anyag értékelése megmutatta, hogy a kisvízfolyásokon általában nem megfelelőek azok az észlelési és mérési módszerek, amelyeket a nagy- és közepes vízfolyásokon több évtizede sikerrel alkalmaznak. A legnagyobb nehézséget a mederváltozások és a gyors vízállásváltozások okozzák. Megbízható Q{H)-görbe szerkesztéséhez rendszerint gondoskodni kell a vízfolyás medrének (mederszakasznak, ill. mérőszelvénynek) a kiépítéséről, míg a lapvízmérce mellett rajzoló-vízmérce telepítéséről. Ezek a legfontosabb feltételei, hogy megismerjük, egy bizonyos szelvényben az idők folyamán milyenek voltak a tényleges vízjárási viszonyok. 4.2. A kiegészítő adatgyűjtés A vízkészlet-gazdálkodót azonban az előbbi mondat nem elégíti ki. Nem elég mérni, hanem tudnunk kell, hogy mit mérünk; azaz nemcsak folytonos vízhozam-nyilvántartást akarunk, hanem azt is tudnunk kell, hogy mit takar ez a nyilvántartás, vagyis ismernünk kell a kérdéses szelvény feletti vízgyűjtőn vagy a mederben bekövetkezett - az összegyülekezési és lefolyási viszonyokat módosító - változásokat. A vízhozamadatoknak - csakúgy, mint a vízháztartási mérleg bármely más elemére vonatkozó adatoknak - inhomogenitását természetes és mesterséges okok idézhetik elő. A természeti-földrajzi tényezőknek egy múltbeli sokévi átlaghoz képest való olyan mértékű szabályos eltéréséhez, amelyet ki tudnánk mutatni, és amely gyakorlati szempontból számottevő, általában évtizedeknek, még inkább évszázadoknak vagy évezredeknek kell eltelnie. A természetes okokból eredő változásoknak tehát a gyakorlati életben a vízhozamadatok homogenitására nincs befolyása. Más a helyzet az ember gazdasági tevékenysége folytán bekövetkező változások tekintetében ( Goda 1967). Az emberi beavatkozások egy részének a hatása közvetlen, nyilvánvaló (vízkivételek, szenny- és használtvíz-bevezetések, bányavíz-kiemelések stb.) vagy éppenséggel az a célja, hogy módosítsa a vízjárási viszonyokat (mederrendezés, töltésépítés, tározók építése, vízátvezetések stb.). Az említettek összefoglaló módon vízügyi beavatkozásoknak nevezhetők. A változások azonban részben más célú munkálatoknak (a talajművelésben, a mezőgazdasági termelési viszonyokban, az erdőtelepítésben vagy kitermelésben, az urbanizációban, a közlekedési hálózatban beálló változások) járulékos következményei. E sokirányú beavatkozásoknak egyenkénti és eredő hatásával régebben csak kivételes esetekben (főleg: árvízi tetőző hozamok meghatározásakor) foglalkoztak. A kisvízi készlet egyszer meghatározott értéke gyakorlati célokra évtizedeken át kb. homogénnak volt tekinthető. Újabban a feltételek megváltoztak. Beavatkozásoktól nagyjából mentes viszonyokat általában már csak a vízfolyások legfelső szakaszain találhatunk. A hagyományos vízrajzi észleléseken és méréseken kívül ezért kiegészítő adatok gyűjtése vált szükségessé. Ezért kezdték el már az 50-es években a vízhasználatok és a vízimunkák (vízkészletgazdálkodási szempontból történő) intézményes és rendszeres számbavételét. A számbavétel elsőrendű célja a vízgazdálkodási mérleg összeállítása volt. A másodrendű célja az, ami szorosan kapcsolódik a témánkhoz: a vízhozamok homogén idősora is - mind gyakrabban - csak e számbavétel segítségével állítható elő.
