Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)
3. füzet - Pálfai Imre: A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései
382 Pálfai Imre kellene még ismernünk, erre vonatkozóan azonban hosszú adatsor nem áll rendelkezésünkre. Ezért a hó vízkészletét befolyásoló egyéb paramétereket vontunk be a számításba. így a kritikus időpont előtti 30 nap csapadékösszegét és párolgását, a maximális hóvastagságot és a hó tömörödési idejét. A levegő felmelegedésének mértékét a hóolvadás ütemével (a hóvastagság-csökkenés iránytangensével) fejeztük ki. Végül figelembe vettük az esetleges olvasztó eső mennyiségét is. A vízterhelési mutatóra — több változat megvizsgálása után — az alábbi három tagból álló formulát találtuk a legjobbnak: i i ДгГ VT = 1,1 (/>30-0,5 E v3 0 + d n max) /7^+4,2 0/-Г7+Л,,, (6), V V 1, /4 ahol VT — a vízterhelési mutató; P 3 0 — a 30 napos csapadékösszeg [mm]; £ w3 0 — a szabad vízfelület 30 napos párolgási összege [mm]; d n ma x — a maximális hóvastagság [cm]; t, — a tömörödési idő [nap]; d nc i — a kritikus hóvastagság [cm]; М й — az olvadás üteme; P o h — az olvasztó csapadék [mm], A gyökjelek alatti tört nevezőjében a tömörödési idő, illetve az olvadás ütemének sokévi átlaga szerepel. A vízbefogadó-képességi mutatót szintén több tagból alakítottuk ki. A talaj vízbefogadó-képességét a talaj víztükör terep alatti mélysége és az ún. előkészítő csapadék, illetve ennek a párolgási veszteséggel csökkentett értéke befolyásolja jelentősen. A középtávú előrejelző módszer kidolgozásánál szerzett tapasztalatok alapján az előkészítő csapadéknál és a párolgásnál 60 napos összeg figyelembevétele látszott célszerűnek. Számításba vettük a talajfagy mélységét is, de ez — meglepetésre — pozitív korrelációt mutatott és nem sokat javított a kapcsolat szorosságán, aminek feltehetően az lehet az egyik oka, hogy a belvízi elöntés maximumának kialakulása előtt - éppen a hőmérséklet emelkedése folytán — a talajfagy általában már jórészt felenged. A másik ok a vizsgált, viszonylag rövid időszak összetartozó adataiban keresendő, ugyanis a két legnagyobb belvízi elöntést (az 1966. és az 1970. évit) csak közepes talajfagy előzte meg, míg az erős talajfagyok esetén - az egyéb szükséges feltételek hiánya miatt — nagy belvizek nem alakultak ki. A vízbefogadó-képességi mutatót — a felsorolt tényezőkből a talajfagy mélységét kihagyva — az alábbiak szerint számíthatjuk: VB = tf-l,4(/> 6 0-0,5£ w6 0), (7) ahol VB — a vízbefogadó-képességi mutató; H — a talajvízállás a terep alatt [cm]; P 60 — a 60 napos előkészítő csapadékösszeg [mm]; E„ 6 0 — a szabad vízfelület 60 napos párolgási összege [mm]. A VT és a VB mutató, valamint a km 2-ben kifejezett maximális belvízi elöntés (F ma x) között az alábbi kapcsolat áll fönn: F ma x = 0,623(^ - 1,4 VB + 229 ± 40 [km 2]. (8) A maximális napi lefolyás számításához a fentiekhez hasonló összefüggéseket dolgoztunk ki. A gyakorlati előrejelzésre a belvízi elöntés kezdetekor kerülhet sor. Ekkor az összefüggésekben szereplő befolyásoló tényezők közül kilencet már ismerünk, s csupán az olvadás ütemét és az olvasztó eső mennyiségét kell — meteorológiai előrejelzésekre alapozva — megbecsülni. A maximális belvízi elöntés előrejelzésének időelőnye kb. 4—7
