Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)

3. füzet - Pálfai Imre: A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései

380 Pálfai Imre az OVF Vízrendezési Osztályának a kezdeményezésére — a VITUKI-ban kidolgozott módszer szerint — 1966-ban került sor (kötelezővé 1967-től vált). A dekádjelentések nemcsak a belvízvédekezési időszakban, de egész évben folyamatosan (dekádonként) készülnek, és belvízi tájegységenként, azaz több belvízrendszer területét felölelő nagyobb térségenként tartalmazzák a legfontosabb belvízhidrológiai adatokat: az elöntött területet, a lefolyást, a különböző hidrometeorológiai adatokat (csapadék, hóvastagság, hőmérséklet, talajfagy, talajvízmélység) és egyéb tájékoztató adatokat. A dekádjelentéseket — szakaszmérnökségeiktől beérkező adatok alapján — a vízügyi igazgatóságok állítják össze és telexen továbbítják az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezethez. A belvízvédelmi naplók és a belvízi dekádjelentések adataiból az Országos Vízgazdálkodási Keretterv elmúlt években folyó korszerűsítése során az elöntési és a lefolyási adatokat dolgoztuk föl. A feldolgozási tapasztalatok felhívták figyelmünket a mérések és az adatnyilvántartás bizonyos hiányosságaira. A belvízzel elöntött területek fölmérése a jelenlegi módszerrel (szemrevételezés) nyilvánvalóan nem lehet pontos, de tekintve, hogy a fölméréseket többé-kevésbé változatlan személyzet végzi, azok többnyire reális eredményt adnak, a célnak megfelelnek. Pontosabb és megbízhatóbb eredményt kapnánk légi felvételek készítésével, azonban ez meglehetősen költséges eljárás, végrehajtását az időjárási körülmények is nehezítik (esetenként lehetetlenné teszik), s kiértékelésük is nagyon munkaigényes feladat. Mindezek miatt egyelőre be kell érnünk a hagyományos módszerekkel, de távlatilag valóban a légi felvételek, esetleg űrfelvételek igénybevétele lesz indokolt. Valamilyen formában megoldást kellene találni az elöntésben tárolt vízmennyiség meghatározására is, amelyhez a vízmélység észlelésére volna szükség. Ez jelenleg teljesen elhanyagolt terület, pedig a belvizek természetes felszíni tározódásának ismerete nagyon lényeges volna, ugyanis a vízrendezés intenzív fejlesztése következtében a felszíni tározódás csökkenése várható. A talajnedvességi viszonyok folyamatos figyelemmel kísérése és az eddiginél jóval részletesebb vizsgálata, a talajban történő tározódás megismerése miatt volna fontos. A lefolyási adatok megbízhatóbbá tétele érdekében elsősorban a gravitációs lefolyást kellene gyakrabban, illetve folyamatosan és megbízhatóan mérni, mert a jelenlegi módszerek csak durva közelítésként fogadhatók el. A rendszerint kis esések miatt vízhozammérő műtárgyak kialakítása nehézségekbe ütközik, ezért elsősorban közvetett módszerekkel (a vízállás és az esés mérésével) lehet fokozni a megbízhatóságot. A szivattyúsán átemelt vízmennyiségeket általában a szivattyúk kapacitása és az üzemóra alapján számítják. Mivel a szivattyútelepek teljesítménye a befogadó vízállásától függően is változik, itt is jelentősen lehetne növelni a pontosságot folyamatos vízmérő berendezés beépítésével. A belvízi lefolyás pontosabb meghatározása érdekében külön számításba kell venni azt a vízmennyiséget, amit mesterséges úton belvíztározókban helyeznek el. A belvízi lefolyásokból viszont le kell vonni azokat a vízmennyiségeket, amelyek nem belvízi eredetűek, azaz nem a helyi vízkészletekből származnak, így például a rizstelepek vagy halastavak lecsapolt vizét. Ezek főleg a kisvízi időszakban tudják jelentősen eltorzítani az adatsort. A lefolyásban egy dekádon belül is lényeges eltérések lehetnek, ezért a napi adatok nyilvántartására kellene törekedni, még akkor is, ha a jelentéseket dekádonként adjuk meg. Feltétlenül meg kellene szervezni a közvetlen mérési (észlelési) adatok egységes nyilvántartását, hogy azokból tetszőleges igényű feldolgozásokat lehessen készíteni. Például a lefolyási adatokat a mért legkisebb vízgyűjtőterületek szerint kellene nyilvántartani. A statisztikailag feldolgozott 1966—80 közötti időszak elöntési és lefolyási adatsora — amint erre korábban már utaltam — a legtöbb belvízi tájegységnél eléggé homogénnek