Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

HOZZÁSZÓLÁS Szilágyi Ferenc: A klorofill mérés módszereinek összehasonlítása c. cikkéhez (Megjelent a Vízügyi Közlemények 1982. évi 1. füzetében a 85-99. oldalon) TEVANNÉ BARTALIS ÉVA

1 A vízügyi gyakorlatba 1973-ban vezették be a klorofill meghatározás (Felföldy 1974) módszerét. Az a-klorofill tartalom felszíni vizeink biológiai vízminősítésénél a trofitás egyik tulajdonsági paramétere, mely az elsődleges szervesanyag-termelést végző algaállomány mennyiségének legegyszerűbb becslésére szolgál. A víz térfogategységében található a-klorofill mennyisége alapján Felföldy (1974) besorolása szerint atrofikus és hipertrofikus állapot (0,0-800 mg/m

3 a-klorofill) között kilenc fokozatot különböztetünk meg. A módszer rutinszerű alkalmazásával az elmúlt 10 évben meglehetősen nagy adatbázis gyűlt össze. Az algákban található fotoszintetikus pigmentek mennyiségének rendszeres mérésével kapott adatok felszíni vizeink trofitási viszonyaiban bekövetkező változások és egyéb környezeti tényezők (vízmennyiség, nitrogén és foszfor formák, oldott oxigéntartalom, a víz szervesanyag-tartalmára utaló kémiai oxigénigény) figyelembevételével értelmezhetőbbé váltak. Szilágyi (1982) felhívja a figyelmet arra, hogy az a-klorofill mérésekor a mintákban a klorofill bomlástermékek (feopigmentek) jelenlétét nem vesszük figyelembe, holott a tavak, folyók vizében a pusztuló fitoplanktonból és a felkeveredett mederüledékből jelentős mennyiségű klorofill bomlástermék kerül a vízbe. A kutatások szerint a feopigmentek zavaró hatása sokkal nagyobb lehet, mint a pigment kivonatban kisebb mennyiségben előforduló b- és a-klorofillé. Ezért a törekvés az, hogy az a-klorofillt és a feopigmenteket egymás mellett határozzák meg. Szilágyi ( 1982) tanulmányában a külföldön elterjedt spektrofotometrikus eljárások közül Tett-Kelly-Hornberger (1975, 1977) módszerét némileg módosítva az a-klorofiil és a-feofitin koncentrációjának spektrofotometrikus mérésére a savazásos technikát ajánlja, melynek lényege, hogy a pigment kivonat fényelnyelését mérjük az a-klorofill spektruma vörös maximumának helyén savazás előtt és ásványi savval való savazás után. Gyenge savazásra ugyanis gyorsan és kvantitatíve a-feofitinné alakul át az a-klorofill és az átalakulást a spektrum vörös maximumának helyén a fényelnyelés csökkenése kíséri. A jelenség kémiai háttere a Mg-ion kihasadása a klorofill molekula porfiringyűrűjéből. A pigmentkivonatban az a-klorofill és az a-feofitin koncentrációját a mért extinkció értékekből az a-klorofill és az a-feofitin specifikus abszorbciós koefficienseinek figyelembevételével számoljuk, a pigment koncentrációkat az eredeti minta egységnyi mennyiségére vonatkoztatjuk (mg/m

3). A vízügyi gyakorlatban kipróbálásra ajánlott módszert 1982 januárjában vezettük be az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság laboratóriumában és vizsgálataink tapasztalatairól az alábbiakban számolunk be. ' Tevanné Barialis Éva oki. biológus, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDT VÍZIG, Győr) hidrobiológusa.