Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

4. füzet - Bancsi István-Berta Erzsébet-Hamar József-B. Tóth Mária-Végvári Péter-Waijandt János: A kiskörei-tározó vízminőségi viszonyai

604 Bancsi /., Berta E., Hamar J., В. Tóth M., Végvári P. és Waijandt J. A toxikussága miatt legveszélyesebb higany víztérben mért koncentrációjának alakulásáról megállapítható volt, hogy az a Sajó torkolata alatti Tisza-szakaszon és a tározóban a hét vizsgálat közül minden alkalommal meghaladta a Tisza esetében háttérértéknek tekintett 0,2 mg/m

3-t. Az 1,0 mg/m

3-nél nagyobb koncentrációt csak egy helyen (Tiszafüred) és egy esetben találtunk. Figyelemre méltó, hogy az Eger-patak higanytartalma a tározóban mértnek többszöröse volt. Az ugyancsak toxikus kadmium és ólom a mederduzzasztott Tisza és a tározó vizében igen kis koncentrációban, általában 0,5—1,5 mg/m

3, illetve 2—15 mg/m

3 között fordult elő. A vízvizsgálatokkal ellentétben, az üledék összetételében már ki lehetett mutatni a tározó feletti nehézfém-szennyezés hatását. Az 1978-ban négy alkalommal végzett üledékvizsgálatok eredményei alapján elmondható, hogy akkor az eredeti Tisza-mederben a higany- és kadmiumtartalom egyaránt jellemzően nagyobbak (2—10 mg Hg/kg és 10—25 mg Cd/kg az üledék izzítási és savazási veszteségére vonatkoztatva) voltak, mint a tározó újonnan feltöltött részein ( < 2—5, illetve < 2—5 mg/kg). Az Abádszalóki-öböl üledékének 1981. évi állapotfelmérése azt mutatta, hogy a nagyobb | higanyszennyezettségü tiszai üledék tározótérbe való behatolása megkezdődött, a kadmium és az ólom esetében azonban e hatás nem volt tapasztalható (Princz—Berta 1982). Az 1982. évi állapotfelmérő vizsgálatok során az üledékben ugyancsak nagyobb higanykoncentrációkat mértünk az Abádszalóki-öböl öblítőcsatornáinak végénél az öböl belsejéhez viszonyítva (Berta 1983). A Sarudi-medencében a Kis-Tisza medrében és a K.is-Tisza—Tisza közötti terület üledékében találtunk kiugró higanytartalmat (2,6—3,2 mg Hg/kg). Az előző évi vizsgálathoz hasonlóan, a kadmium és az ólom esetében a tározótér üledékének a Tisza-üledék összetételéhez való közelítése azonban nem mutatható ki egyértelműen. 3. Biológiai viszonyok 3.1. A Kiskörei-tározó térségének bakterioplanktonja A Tisza Tiszafüred—Tiszaroff szakaszán 1974-től végeztünk bakterioplankton vizsgálatokat a mederduzzasztás, majd a tározás időszakában. A duzzasztás előtti évekből csak higiénés bakteriológiai vizsgálatokról vannak adatok. Az ilyen jellegű vizsgálatok a mederduzzasztás és tározás időszakában is folytatódtak, melyeket a KÖJÁL-ok munkatársai végeztek (Deák—

Schiffner 1975, Est ók—Andrik 1977, Estók—Andrik—Csépai 1978). Az összes baktériumszám a duzzasztás időszakában (1973—77) évenként eltérően alakult, és a vízjárás függvényében változott. A baktériumszám a legnagyobb az áradások felszálló ágának kezdetén, közepes az árhullámok tetőzésekor és a leszálló ágban, legkisebb a kisvizes időszakban volt ( 10. ábra). Általánosságban megállapítható, hogy a télvégi áradások kisebb, a nyári áradások nagyobb baktériumszámmal jellemezhetők. Laza korreláció volt kimutatható (r = 0,5514) az összes baktériumszám és a lebegőanyag-tartalom között (B. Tóth—Hamar 1978). Tartós duzzasztás alatt Tiszafüredtől a vízlépcső felé haladva a bakterioplankton mennyisége csökkenő tendenciájú. A bakterioplankton mennyiségének naponkénti változása is a vízhozammal összefüggésben történt, és követte a lebegőanyag-tartalom változását az egymás után érkező, eltérő minőségű víztömegek következményeként (B. Tóth 1979). A baktériumok függőleges eloszlása a Tiszában többé-kevésbé egyenletes, csak a fenékközeli régióban nagy a baktériumszám — a felszínközelinek mintegy 6—7-szerese. Az egyes mintavételi helyek baktériumszáma kis vízhozamnál (150—500 m

3/s) csekély, nagyobb vízhozamnál (700—1500 m

3/s) már jelentős mértékben ingadozott.