Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
4. füzet - Nagy László: A Duna-szabályozás fejlődése
A Duna-szabályozás fejlődése 581 A Duna felső, Magyarország feletti szakaszát általában kisesésű vízlépcsőkkel szabályozzák (kivétel az Aschach-i vízlépcső 15 m-es duzzasztása, valamint az Altenwörth-i vízlépcső 14 m-es esése, amelyeket viszonylag kedvező geológiai és morfológiai adottságok mellett építettek). A vízlépcsők segítségével kedvezően befolyásolták a korábbi mederszabályozás következményeit, növelték a hajózási vízmélységet, ugyanakkor csökkentették a fakadóvizes és belvizes területek kiterjedését, a mezőgazdaság és az erdők érdekében megfelelő megcsapoló és vízpótló létesítmények alkalmazásával a part menti talajvizek szintjét szabályozhatóvá tették. A víz minősége az osztrák Duna-szakaszon viszonylag tiszta, mivel a vízlépcsőzés elhatározásával egyidejűleg a part mentén minden ipari cs lakossági szennyező üzemet államilag köteleztek szennyvíztisztító építésére, ugyanakkor nagy gondot fordítanak a partok tisztaságára és szabályozására. Kedvezően segíti elő a müvek többcélú hasznosulását az a szemlélet, amely nem az esetleges károkat vizsgálja, hanem az optimális kihasználás lehetőségeit tekinti elsődlegesen feladatnak (pl. bécsi árapasztó stb.). Az újabb vízlépcsők már magukon viselik a sorozatban történő megvalósítás előnyeit, nagyobb mértékű az előregyártás, kedvezőbbek a kiforrott típusok és építéstechnológiák alkalmazási lehetőségei. Az osztrák és a nyugatnémet építkezéseken egyaránt szoros organizáció, körültekintő munkaszervezés tapasztalható. A vízlépcsők építésének egyes fázisai szorosan követik egymást és ez az áttekinthetően szervezett munkaterületen jól látható. Az építési technológiát gondosan tervezik, fegyelmezetten hajtják végre és szigorúan ellenőrzik. Ennek eredménye például a jó és mindenhol egyforma minőségű beton. A zsaluzási feladatokat előre gyártott táblákkal, Doka. vagy keretes zsaluzási rendszerekkel oldják meg, a táblákat betonozáshoz gondosan előkezelik. A vasalásokat helyszínen hegesztve szerelik. Betonozást pl. a Melk-i vízlépcsőnél a szokványos (betongyár, konténer, toronydaru) megoldás helyett, betongyár, mixerkocsi, és mobil szállítószalagos beépítési technológiával végezték, így az egész műtárgynál a 240 kg/m 3 cementadagolás helyett 195 kg/m 3 cementadagolás érhető el, természetesen azonos minőséget tartva, de vastag szerkezetekkel. A nyugatnémet építkezéseknél általában statikailag valamivel jobban kihasznált szerkezeteket készítenek, de a beépítés technológiája (betongyár, toronydarus konténer mozgatás) a magyar gyakorlathoz hasonló. Az erőmüvek mozgató berendezései, korszerűen felszerelt elektronikus rendszerekkel vezérelhetők (pl. hajózsilipnél, URH rádió, ipari televízió, radar, hangos bemondó, térvilágítás stb.). A Duna—Majna— Rajna-csatornára telepített erőművek irányítását a terv szerint a rendszer teljes kiépülte után nürnbergi központból végzik. A Duna bajor szakaszán, valamint a csatornán az általános gyakorlattól eltérően a duzzasztó táblákat húzott szerkezetként méretezik. A húzott szegmens táblatípust egységesítették és alkalmazzák minden műtárgyban. A mozgató berendezések zöme az NSZK műtárgyaknál mechanikus „Gall-lánc", amelyet ellensúlyos felhúzószerkezettel működtetnek. Ezt a módszert — a tájékoztatás szerint — korábbi tervek miatt alkalmazzák, korszerűsítést a már megkezdett tipizálásra tekintettel nem terveznek. Az osztrák műtárgyak berendezéseit elektro-olajhidraulikus berendezések mozgatják. Az építkezések magas fokú gépesítésével elérték, hogy aránylag alacsony létszám dolgozik egy-egy munkahelyen pl. Melk 400 fő/műszak, Kelheim 120 fő/műszak. A gépe-