Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXV. évfolyam 1983. évi 3. füzet A KISKÖREI-VÍZLÉPCSŐ CSÜCSÜZEMI TAPASZTALATAI KOVÁCS SÁNDOR 1 A kiskörei vízierőmű csúcsrajáratása lehetőséget hogy a csúcsüzemi hatásokat részletesen megvizsgáljuk és a csúcshullámokat pedig modellezzük. Az 1982. augusztus 23-27. közötti időszakban a Kisköre-Martfű közötti folyószakaszon csúcsrajáratási méréssorozatra került sor. A méréssorozatot megelőzően már több hasonló jellegű mérés volt. A Tiszalök-Kisköre-Martfű kb. 210 km-es szakaszon a tiszalöki és a kiskörei vízlépcsők egymásra hatásának vizsgálatát végezték (Kozák 1974). A Kiskörei­vízlépcső felvízi és alvízi bögéjében kialakuló nempermanens vízmozgások elemzésére is sor került (Szabó 1976). Ez a két vizsgálat a vízlépcső I. üteme időszakában készült. A II. ütem időszakában (1981. július 28-29), a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság (KTV VÍZIG) végrehajtott egy, másfél nap terjedelmű méréssorozatot (Vajk 1981). E kísérletnél az erőmű mértékadónak tekinthető csúcshullámot sajnos csak a második nap délelőttjén bocsátott le, amely levonulását már nem sikerült végigkísérni. 1. A mérés végrehajtása Az előzetes javaslatok alapján egyeztetett széles körű méréssorozat végrehajtásában a KTV VÍZIG, a VITUKI és a Tiszai Erőmű Vállalat (TEV) működött közre. A mérések a következő hidrológiai elemek folyamatos észlelésére, ill. mérésére terjedtek ki: - Negyedóránkénti vízállás észlelések a Kisköre-felső és -alsó. Tiszabura, Tiszasüly, Tiszaroff, Tiszabő, Szajol, Szolnok, Martfű vízmércéken (KTV VÍZIG). - Vízhozammérések Taksony, Tiszabő (VITUKI) és Szolnok (KTV VÍZIG) szelvé­nyekben. - Az erőmű üzemi adatainak negyedóránkénti rögzítése (TEV). A mérések helyeit az I. ábrán adjuk meg. A kísérletsorozat azon időszakában, amikor a vízhozammérés nem volt, 15 percenként, egyperces időtartamban pontonkénti sebességmérést végeztünk. 2. A mérési eredmények feldolgozása 2.1. A vízállás adatok feldolgozása A méréssorozat befejezése után azonnal elvégeztük az adatok feldolgozását. Meg­szerkesztettük a vízállás-idősorokat (2. ábra). A kísérlet időszakában nyolc csúcshullá­mot lehetett jól megkülönböztetni. A csúcshullámok okozta vízállás változások Tiszabő­ig jól kivehetők. A szajoli, szolnoki szelvényekben már alig érzékelhető, míg a martfűi 1 Kovács Sánilor oki. hidrológus a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság (Szolnok) főelőadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom