Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Vágás István-Simándy Béla: Az árvízi előrejelzés fejlesztésének Szegeden kialakított módszerei és eredményei

Az árvízi előrejelzés Szegeden 349 egyediként jelentkező tetőzés melyik felső tetőzésre vezethető vissza a sok közül, mint okozóra, s azt sem lehetett tudni, hogy a kifejezett okozatra melyik feltételezett ok mikor, milyen mértékben hatott. - Előfordult, hogy az egyediként indult, vagy lefelé haladása közben egyesült árhullám tetőzési vonala két vagy több részre szakadt, vagyis egy árhullám két vagy több árhullámra tört szét. Ilyenkor egy feltételezett ok több okozatra vezethetett, sőt: több ok több olyan okozatra, ahol nem tisztázott az egymáshoz rendeltség. - A Tisza árhullám-levonulásainak százéves történetében az esetek mintegy kétharmadában fordult elő, hogy egyes alsó vízmércéken (pl. Szegeden) hamarább tetőzött a vízállás, mint sok felső vízmércén (pl. Szolnokon). Világos, hogy ilyen esetekben nem beszélhetünk ok-okozati összefüggésről a vízfolyás irányában. Viszont, az esetek egyharmadában volna helye ilyen előfeltevésnek. A Tiszáról készült hidrológiai leírások ezt a Szegeden a védekezések gyakorlatából jól ismert jelenséget - hogy tehát a tetőzés az Alsóés a Közép-Tisza között leginkább alulról-felfelé halad -, még a tiszai árhullámokat jól ismerő Korbély müveit is ide értve, elmellőzték, figyelmen kívül hagyták, s ha talán tudtak is róla szerzőik, kivételnek, vagy észlelési hibának tekintették. Ezért volt múlhatatlan a Tisza árvízi történetének feltárása (Vágás 1977-80). Az árvízi történések ismerete persze néha közvetlen előrejelzéseket is lehetővé tehet: amikor egy újabb árhullám valamelyik régebbi, megtörtént árhullám adataival, vagy ahhoz közeli adatokkal indul, várható hogy végeredményei is közel azonosak legyenek. Ezt a tényt a vonatkozó számértékek előrejelzésénél is fel lehet használni. Az előrejelzésnek ez a módszere igen nagy szakmai gyakorlatot, vízjárástörténeti tájékozottságot kíván és leginkább akkor vezet kellő pontosságra, ha az alapadatok kialakulása és az előrejelzendő adatok bekövetkezése között ugyanazok az események állnak be, mint a mintának tekintett árvíz levonulása során. Itt tehát nem oksági láncot elemzünk, hanem a jelenségegyüttesek együttjárására számitunk - a tényleges ható okok tisztázása nélkül és azokra lényegében figyelmet nem fordítva. 1.2. Az árhullám-találkozások elemzésének gráf-elméleti módszere A Tisza vízrendszerében, vagy az ahhoz hasonló, sok mellékfolyós vízrendszerben a kialakuló árvízi helyzetet súlyosbítja, vagy enyhítheti, hogy a mellékfolyók árhulláma találkozik-e a főfolyóéval, vagy elkerüli azt. A folyóhálózat egy fiktív kezdőpont hozzácsatolásával - hálódiagramként fogható fel (Vágás 1971), melyen a „kritikus út" keresésének módszerével állapíthatók meg az árhullámok indulásának és levonulási idejének ismeretében a találkozások időpontjai, vagy annak lehetőségei, hogy egyes árhullámok elkerülhessék egymást (4. ábra). A gráf-elméleti módszer természetesen nem közvetlen előrejelzési módszer, hanem a kritikus időpontok meghatározásának és kiválasztásának eszköze. 1.3. Az érkező vízhozamok összegezésének módszere, az árhullámkép-szerkesztés és áthelyezés különböző formáinak alkalmazásával A vízhozam és vízállás között értelmezhető (általában nem közvetlen, hanem további összefüggésekkel is befolyásolt) összefüggés elvileg módot ad arra, hogy a számításaink érdeke szerint konvertáljuk a vízhozam és vízállás adatainkat. Egyszerűnek tűnő