Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
3. füzet - Kovács György: Az árvizek előfordulási valószínűsége számításánek kérdései
Az árvizek előfordulási valószínűsége 325 A Dunán ugyanebből az időszakból 32 árhullám volt értékelhető. Ezeknek 56"„-át ugyancsak a tiszai árvizek kialakulására is jellemző három fő ciklontevékenység jellemezte. A negyedik jelentős árvizet okozó helyzet egy, a középpontjával Franciaország fölött elhelyezkedő (nyugati középpontú) ciklon, amely az összes árhullámból 38%-nak a létrejöttét váltotta ki. Az összes vizsgált esetből csupán egy származott tisztán hóolvadásből és hármat okozott az olvadás, valamint a nagy csapadék együttes előfordulása. A visszamaradó 28 árvíznek a kiváltója a vízgyűjtőre hullott eső volt. Az árvizet okozó meteorológiai eseményeknek ez az elemzése az árvizeknek a meteorológiai helyezetek szerint történő katalogizálása - világosan jelzi, hogy a helyi maximumokból kiválasztott adatoknak a szokásos statisztikai módszerekkel történő ellenőrzése nem nyújt kellő tájékoztatást arról, hogy a halmaz minden tekintetben homogénnek tekinthető-e, vagy sem. Az adatsor időbeli változásának vizsgálatán kívül az is szükséges lenne, hogy az adatokat olyan részhalmazokra bontsuk, amelyek - legalább a legfontosabb árvizet kiváltó meteorológiai eseményeknek és az alaphozam arányának azonosságát biztosítva - önmagukban homogének. Feltétlenül jobb becslést érnénk el, ha a szélsőérték-vizsgálatot az említett elvek szerint különválasztott részhalmazokkal végeznénk el, és minden csoportra önállóan határoznánk meg az adott valószínűséggel várható árvízi esemény paramétereit, majd ezek kombinációjával keresnénk egy-egy szint vagy vízhozam kialakulásának együttes valószínűségét. 2. A javasolható számítási módszer elemzése Az eddig elmondottak mindössze ahhoz elégségesek, hogy kétséget ébresszenek bennünk a jelenleg alkalmazott eljárások legtöbbjének használhatóságával kapcsolatosan. Pozitív módon csak akkor járulhatunk hozzá a gyakorlat számára feltétlenül szükséges számítási módszer kialakításához, ha bemutatjuk, milyen módon lehet és kell a meglévő számítási módszereket módosítani annak érdekében, hogy azok a legkevesebb fizikai ellentmondást tartalmazzák, illetőleg milyen további kutatások szükségesek a még számításba nem vonható hatások érvényesítése érdekében. Megítélésünk szerint a módszer, amely a szükséges továbbfejlesztésre a legalkalmasabb, az az eljárás, amelynek kidolgozása Todorovic-Zelenhasic (1970) nevéhez fűződik. A magyar irodalomban elsőként Zsuffa (1972) ismertette ezt a módszert és Reimann (1975) mutatta be széles körű hazai felhasználását. Ezért a továbbiakban nem térünk ki más eljárás kritikai értékelésére, csak ennek a módszernek alkalmazásával, továbbfejlesztésével és a még szükséges kutatás irányainak kijelölésével foglalkozunk. 2.1. A statisztikailag vizsgált halmaz elemeinek kiválasztása Az már a statisztikai fogalmak fizikai értelmezéséről mondottak alapján nyilvánvaló, hogy a két adatválasztási módszer közül a küszöbszintet meghaladó értékek használatát tartjuk kívánatosnak, szemben az évi maximumokból alkotott halmaz elemzésével. Csupán másodlagos - bár egyáltalán nem megvetendő - előnye ennek az eljárásnak, hogy azonos hosszúságú adatsorból nagyobb elemszámú halmazt kaphatunk ilyen módon, ami növeli a statisztikai elemzés megbízhatóságát. Alapvetően az támasztja alá ezt a javaslatot, hogy az így alkotott halmaz feltétlenül jobban jellemzi a folyamat lefolyását, mint az éves maximumok összegyűjtött értékei.
