Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
1. füzet - Kovács György: A vízkészlet-gazdálkodás tudományos alapjai
A vízkészlet-gazdálkodás tudományos alapjai 21 (ami az emberi beavatkozással kapcsolatos építési és üzemelési kérdéseket vizsgálja) épülnek fel, nem hanyagolható el kapcsolódásuk a társadalomtudományok területéhez. Ez különösen a vízigény-szabályozás elveinek és módszereinek kialakítása során válik nélkülözhetetlenné, mert a mennyiségi és a minőségi készletgazdálkodás, valamint az igényszabályozás optimális arányát csak a hasznosítható és folyamatosan megújuló vízkészlet helyes társadalmi értékelése alapján határozhatjuk meg. Ebben az értékben egyaránt kifejezésre kell jutnia, hogy mennyiségileg milyen mértékben, milyen minőségben és milyen energiatartalommal áll a víz rendelkezésünkre és szolgáltatása milyen élőmunka ráfordítását igényli. Mindaddig, amíg a tényleges, reális társadalmi érték a víz árában nem jut kifejezésre, nem szüntethető meg a pazarlás és egy-egy fejlesztés során nem végezhető el az egyenértékű változatok gazdasági összehasonlítása sem. Az elmondottak alapján az ésszerű vízgazdálkodás kialakítása - különösen a vízminőség védelme és a vízpazarlás megszüntetése — érdekében jelentős előrelépést kell tennünk a víz társadalmi értékelése és a társadalom tudatának megfelelő formálása terén is. Az erre vonatkozó javaslatok kidolgozását várjuk azoktól a kutatási témáktól, amelyek a víz társadalmi és szociális értékelésével foglalkoznak. Ezekben az interdiszciplináris megközelítést a vízügyi és a társadalomtudományi — közgazdasági, jogi és szociológiai — szemlélet együttes alkalmazása biztosíthatja. 4. Következtetések A hasznosítható vízkészletek korlátozott volta és a vízigények rohamos növekedése egyre fokozza a szükségletek kielégítésével kapcsolatos nehézségeket, a gazdasági vízmérleg feszültségeit. Az ezek elhárítására hivatott vízügyi ágazatnak — a vízkészletgazdálkodásnak időbeli fejlődése világosan jelzi, miként törekedtek szakembereink minden időben a készlet és az igény közötti egyensúly fenntartására, a készletgazdálkodás elveinek és eszközrendszerének korszerűsítésére. Mai felfogásunk szerint alapvetően fontos a helyi és az átfolyó készletek megkülönböztetése és a vízhasználóknak a csoportosítása attól függően, hogy melyik készletfajtából elégíthető ki szükségletük. Ebből következik, hogy az országos mérlegek nem adnak kellő tájékoztatást a várható feszültségek alakulásáról és a szükséges beavatkozások módjáról, hidrológiailag egységes területrészekre különbontva kell vizsgálatainkat elvégeznünk. Csak a helyi adottságok mérlegelése adhat választ arra, hogy a gazdálkodás három lehetséges eszköztárát — a készletek mennyiségi szabályozását, — a készletek minőségi szabályozását, és a vízigény-szabályozást milyen arányban kell alkalmaznunk egy-egy régión belül a legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. A vízháztartási, hidrológiai folyamatok sokrétűen kapcsolódnak a térszín fizikai, kémiai, biológiai és ökológiai folyamataihoz. Egy-egy beavatkozás ezeknek a folyamatoknak a rendszerébe az elérni kívánt célon kívül számos másodlagos hatás révén tartósan tovagyűrűző változások sorát okozhatja. Ezért a vízkészlet-gazdálkodásnak szorosan kapcsolódnia kell az egyéb természeti kincsek az ásványi nyersanyagok, a talaj és a légköri erőforrások - hatékony felhasználását szolgáló tevékenységekhez. Tudományos alapjait is interdiszciplináris kutatások sorával kell megteremtenünk. Ehhez megfelelő keretet a természeti erőforrások ésszerű hasznosítását szolgáló vizsgálatok koordinálására hivatott, országosan kiemelt OTTKT kutatási főirány biztosít.
