Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
1. füzet - Kovács György: A vízkészlet-gazdálkodás tudományos alapjai
16 Kovács György szükségszerű visszafogása miatt az 1980-as években jelentkező vízigény kisebb, mint a korábban előrejelzett értékek. Jelentősebb ennél a mennyiségi változásnál a takarékosság elvének érvényesítése: a gazdaság szerkezetének a fejlődés további fenntartásához elengedhetetlen korszerűsítésével egyidejűleg víztakarékos és környezetkímélő technológiákat vezethetünk be, és ezzel csökkenthetjük a készlet mennyiségi és minőségi szabályozásának költségeit. Az igényszabályozás gondolatának ez a gazdasági szemléletváltozástól is támogatott erősödése a vízkészlet-gazdálkodási elvek további minőségi fejlődését eredményezte, hiszen ma már a készletek mennyiségi és minőségi szabályozásával egyenrangú megoldásnak tekintjük az igények csökkentését, vagy kedvezőbb területi elhelyezkedését biztosító beavatkozásokat, és a helyi adottságoktól függően keressük a három tevékenység alkalmazásának optimális arányát. Az ennek hatására bekövetkezett változást legjobban úgy szemléltethetjük, ha a legutóbb készült koncepció vízigényelőrejelzését (OMFB 1981) a korábbi hasonló becslésekhez hasonlítjuk (5. ábra). Annak eldöntése természetesen nem lehetséges, hogy a 2000-re várt frissvízigénynek a most becsült csökkenését (=10 km 3, amely elsősorban az ipari- és az öntöző vízigény csökkenéséből adódik), milyen mértékben okozza a gazdasági fejlődés — egyébként nem kívánatos — fékeződése és milyen pozitív hatása van, vagy lesz, az igényszabályozásnak. Ezzel kapcsolatosan azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az igények várható alakulását veszélyesen alábecsüljük akkor, amikor a gazdasági recesszió hatását továbbvisszük az extrapolációban, mert csak az igényszabályozással elért tényleges megtakarítás hatása tartós, a fejlesztés visszafogásának megszűntével a vízigény növekedése újra követni fogja az általános gazdasági gyarapodás ütemét. Ezért, valamint azért, mert még mindig hiányzik az igényeknek a helyi és az átfolyó készletek szerinti szétbontása, feltétlenül indokolt a legutóbbi előrejelzéssel becsült vízelhasználást a korábbinál nagyobb biztonsági tényezővel vonni be a mérlegszámításba. Érdekes következtetésre jutunk, ha egy ábrán összegezve tüntetjük fel a fejlődés különböző időszakában a vízmérlegben kielégítendő igénynek tekintett mennyiséget (6. ábra). Figyelemre méltó, hogy a mértékadónak tartott vízigény még sohasem haladta meg a 6 km 3-es értéket. Amikor a paraméter ezt a határt közelítette a gazdálkodási elvek és eszközök korszerűsítésével eddig még mérsékelni lehetett feszültség kialakulása nélkül a követelményeket. Amint az előrejelzés mutatja, a mai értelmezésünk szerint mértékadó vízigény csak az évezredfordulóját követően közelíti újra az említett határt. Ezért juthatott az MTA elnöksége által a közelmúltban megvitatott tanulmány (MTA—OVH 1982) arra az optimista végkövetkeztetésre, hogy az ország felszíni és felszín alatti vízkészletei megfelelő gazdálkodással hosszútávon is elégségesek a társadalmi-gazdasági igények kielégítésére. Ugyanez az elemzés felhívja azonban a figyelmet azokra a kellően fel nem tárt kapcsolatokra is - mint a vízkészletek időbeli alakulásának törvényszerűsége, a felszíni és a felszín alatti vizek kapcsolata, a helyi és az átfolyó készletek értelmezése, az ezeket hasznosítók igényeinek eltérő mérlegelése, a vízfolyások öntisztuló-képessége és terhelhetősége — amelyek jobb megismerése feltétele a helyes gazdálkodás kialakításának, az ismertetett készletgazdálkodási elvek alkalmazásának.
