Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

1. füzet - Szilágyi Ferenc: A KLOROFILL MÉRÉS MÓDSZEREINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A klorofill mérés módszereinek összehasonlítása 87 b-klorofill abszorpciós maximumhelyein, metanol oldószer esetén 666 nm-en és 653 nm-en. E két extinkció, valamint az a- és a b-klorofill specifikus abszorpciós koefficiense segítségével, számítjuk ki az a- és b-klorofill koncentrációját a pigmentkivonatban. Ezt az értéket az eredeti mintára vonatkoztatjuk. 1.3. Klorofill-meghatározás metanolos pigmentkivonatban savazásos módszerrel E módszer nálunk kevésbé ismert, ezért a kritikájára érdemes egy kicsit bővebben kitérni. A világszerte széles körben alkalmazott savazásos módszer alkalmas az a-klorofiil és az a-feofitin rutinszerű meghatározására fluorometriás és spektrofotometriás uton egyaránt. A spektrofotometriás savazási technikának lényege, hogy a pigmenLkivonat fényelnyelését mérjük az a-klorofill spektruma vörös maximumának helyén savazás előtt és ásványi savval való savazás után. A savazás utáni mérést esetleg visszasemlegesítés előzheti meg. A két extinkcióérték, valamint az aklorofill és az a-feofitin specifikus extinkciós koefficiense segítségével számítjuk ki a pigmentkivonat a-klorofill és a-feofitin koncentrációját. Ezt az értéket vonatkoztatjuk az eredeti mintára. Gyenge savazásra (szerves sav, vagy híg ásványi sav) hatására az a-klorofill gyorsan és kvantitativan a-feofitinné alakul át, az átalakulást a spektrum vörös maximumának helyén a fényelnyelés csökkenése kíséri (

Vernon I960). A jelenség kémiai háttere a porfirin gyűrűbe kötött magnézium leválása (Lorenzen 1967). A fényelnyelés azért csökken, mert az a-feofitin specifikus abszorpciós koefficiense kisebb, mint az a-klorofillé. A savazásos módszer rendkívüli előnye a rutinszerű alkalmazhatósága. Bevezetése különösen ott ajánlott, ahol klorofill bomlástermékek időszakosan nagy mennyiségben előfordulhatnak, annak ellenére, hogy ezzel a módszerrel sem lehet különbséget tenni az a-klorofill és az a-klorofillid, továbbá az a-feofitin és az a-feoforbid között. Ezért a továbbiakban ,,a-klorofill" alatt az a-klorofill és az a-klorofillid összegét, ,,a-feofitin" alatt pedig az a-feofitin és az a-feoforbid összegét kell érteni. Az utóbbiakat talán helyesebb volna feopigmenteknek nevezni. Vannak ugyan különböző kromatográfiás módszerek a pigmentek mennyiségének pontos meghatározására, ezen kívül létezik fáziselkülönítéses lépéssel kombinált savazásos módszer (Whitney—Darleg 1979) aminek segítségével az egyes pigmentek elkülöníthetőek, de ezek a módszerek bonyolultságuk miatt rutinszerű mérésekre nem alkalmasak. Az a-klorofill és az a-feofitin egymás melletti meghatározása savazásos módszerrel a következő feltevéseken alapul (Riemann 1978): 1. A pigmentkivonat savval való kezelésekor az a-klorofill gyorsan és teljes egészében a-feofitinné alakul. 2. A pigmentkivonatban további változás nem következik be, vagyis az a-feofitin nem bomlik tovább. 3. Az a-klorofill csak a-feofitinné bomlik. 4. Az a-klorofill és az a-feofitin mérésével más pigmentek nem interferálnak, például a karotinoidok, klorofillok stb. .. . Az 1. feltevés igaznak tűnik, ezért a pigmentkivonat savazását a kiivettában szokták elvégezni 1 — 3 csepp megfelelő töménységű sav hozzáadásával. Savazásra legtöbbször sósavat használnak. A küvetta tartalmának gondos összerázása után vagy azonnal mérik az extinkciót, vagy a savazás utáni mérés előtt megfelelő módon a pigmentoldat savasságát közömbösítik. A 2. feltevés csak akkor látszik igaznak, ha a sav koncepciója a pigmentkivonatban nem nagyobb 3-10~

3 M-nál. Különböző szerzők által ajánlott savkoncentráció a következő: Riemann (1978) 3-Ю"

3 M Lorenzen (1967) 3-10"

3 M Moss (1967) 3-Ю2 M