Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
650 Petrasovits /. és Perényi K. Az automatizálás sajátos és nagymúltú lehetősége a szivattyútelepek irányítása és ellenőrzése, mely elsősorban a vízhozamhoz vagy (a tározó) vízszinthez kapcsolódik. Ezek az automatikák ma már tökéletes biztonsággal üzemelnek és jelentős energia megtakarítással járnak. A jó automatizálás két alapvető követelmény megvalósítását feltételezi, a jól képzett személyzetet és a megbízható munkát. Tehát elsődlegesen ma már nem technikai, hanem emberi feltételei vannak. Cavazza kifejtette, hogy a víz értékének állandó növekedésével mind fontosabbá válik az öntözés hatásfokának növelése. Ennek alapvető tényezője az egyenletes csapadékeloszlás. Mégis e kérdést mindeddig nem vizsgálták valamennyi vonatkozásában. Ugyanis az egyenletes eloszlás nem jelent végeredményben minden esetben egy egyenletes vízréteg biztosítását. Sokkal inkább fontos sávokat vagy határozott foltokat borítani vízzel, hasonlóan a barázdás, vagy a csepegtető öntözésnél ismertekhez. így biztosítható a víz gyökerekhez szivárgása, mely távolról sem biztosan megoldott, ha az eloszlás egyenletes az egész felületen. Tehát a kérdés régi, de távolról sem teljesen felderített. Mezőgazdasági szempontból ki kell térni az eltérés vagy tűrés fogalmára, mely elsősorban az iparból közismert. Meg kell adni azokat az értékeket, melyeken belül kell maradni úgy, hogy a költségek még elfogadhatók maradjanak. Ez a matematikai statisztikai fogalom a szóban forgó terület és a kiadagolt csapadékmagasság kapcsolatától is függ. Hiszen nagyobb területnél az eltérések kiegyenlítődése nehezebb folyamat. Ezért célszerű a nagy területet elemi területegységekre bontani függetlenül elhelyezkedésüktől, majd ezeket osztályokba sorolni, hasonlatosan a matematikai statisztikában szokásos eljáráshoz. A másik követelmény a növényállományok vízigényeinek kielégítése. Két nagy csoport különböztethető meg, olyan növények, melyek rendkívül érzékenyek az öntözővíz mennyiségére és olyanok, melyeknél ez a kapcsolat nem annyira életbe vágó. Az első csoportba tartoznak a gyümölcsösök, ahol mind mennyiségi, mind minőségi károkat okoz a vízhiány vagy csökkenése. Ugyanide számíthatók a takarmányok, szőlő, olajfák stb. A második csoportnál célszerű vizsgálni az öntözés egyenletessége és a termés közötti kapcsolatokat. Általában az eltérés itt nem haladja meg a + 10%-ot. Ez azt jelenti, hogy számos más, termést befolyásoló tényező jelentősebb hatást gyakorolhat, ezért ez az eltérés nem annyira lényeges. Viszont ha 25-50%-os az eltérés, komoly gondok keletkezhetnek. Ezért kb. 25%-os különbségig kielégítőnek lehet tartani a csapadékeltérést, természetesen korlátozott számú pontban, vagy a terület kisebb felületein. Ha feltételezhető, hogy a területegységekre kiadagolt csapadékmagasság a normál Gausseloszlást követi (nem mindig így áll a dolog), az idény vízszükségletéhez (K) képest első közelítésként 3a maximális hibaként 50%-ot vehetünk, így a = 16,66% V Ez elég nagy eltérést mutat, azonban a vizsgálatok azt mutatják, hogy a területnek csupán 2,5%-a kapta az idény vízigényének harmadát, így ez a kár elhanyagolható. Több öntözési módnál, így a csepegtető öntözésnél is e határok könnyen biztosíthatók, az öntözés megfelelő minősége biztosítható. Másik fogalom а <т д, melyben számos tényező és hatás összegződik. Ez nem tévesztendő össze pl. a szórófej gyártásából eredő szerkezeti hatásfok-tényezővel, amely felé szorítható a a tényező, ha biztosítják, hogy a vízvezetés veszteségei minimálisak legyenek. (Nagyobb csőátmérőt vagy jó hatásfokú szórófejeket, illetve csepegtető testeket alkalmazunk.) <r A tehát a talajra érkező valóságos csapadék magasságának eltérési hibája. Természetesen gazdasági megfontolások dönthetik el a berendezés kialakítása (költsége) és a várható többlettermés közötti egyensúlyt.
