Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

4. füzet - Dóka Klára: A VÍZÜGYI SZAKIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE

518 Dóka Klára a kb. 40 fős meglévő személyzetből két műszaki departamentumot hozott létre : az építészetit és a vizüg\

и. Müködésükhőz az anyagi feltételeket a kamara költségvetésében biztosította. A vízügyi departamentum élén Walcher József к lit, mellette Heppe Szaniszló igazgató segédként működött. Kosztka János a Bánságban. Sax Zakariás a Maros mellett, Kiss József & Bácskában, Klohammer János a Száva mellett végzett vízügyi teendőket (Dóka 1977-78). A helytartótanács nem volt megelégedve azzal a megoldással, hogy a műszaki személyzet kizárólag a kamara fennhatósága alatt állt, és a műszakiak maguk is szerettek volna - a megyékkel való kapcsolat miatt inkább a helytartótanácshoz tartozni. 1784-ben az uralkodó felemás intézkedést hozott; a vizügyi ügyosztályt, amelyet ettől kezdve újra Hajózási Igazgatóságnak neveztek, kettős fennhatóság : a helytartótanács és a kamara irányítása alá helyezte. 1785-ben a két kormányszéket összevonták, és a Hajózási Igazgatóság az egyesített hivatalok fennhatóság alá került (OL A 39. 1784:11509, 14006). Mivel Walcher Józsefet Bécsbe rendelték, Heppe Szaniszlót nevezték ki hajózási igazgatónak. 1785-től két igazgatósegédet alkalmaztak: Pichler Ferdinándot és Várady Pált. Ezen kívül négy folyammérnöki és két gyakornoki állást létesítettek, amelyeket Koszlka János, Sax Zakariás, Kiss József , Becker János, valamint Klohammer János és Haradauer Ferenc töltött be. (OL С 127. Hajózási Igazgatóság - Berichte der Navigations Direction 15). A Hajózási Igazgatóság feladatai - elődjéhez képest - folyamatosan kibővültek. Már nemcsak a hajóutakra fordítottak gondot, hanem az ország egyes, vízügyi szempontból rendezetlen területeire is. 1786-ban például az Igazgatóság kiemelten foglalkozott a Rába-szabályozás kérdésével (OL С 127. Berichte. . . 44-50, Dóka 1976), (I. ábra). A folyók mellett dolgozó mérnökök és gyakornokok részt vettek a megyegyűléseken, felhívták a figyelmet az árvízveszélyre. A sok átszervezés azonban az érdemi munkát nagymértékben hátráltatta. Az egyik állásból a másikba helyezett műszaki személyzet fő tevékenysége a tájékozódás volt. Az újjászervezett Hajózási Igazgatóság és a vele párhuzamosan működő építési ügyosztály sem volt hosszú életű szerv. Az 1780-as évek végén több kezdeményezés indult az összes műszaki tevékenységet összefogó, egységes építési igazgatóság létrehozására. 1783-ban Bécsben megszervezték az udvari Építési Igazgatóságot (Hofbau Direction), azonban ez nem volt képes áttekinteni az egész birodalom és Magyarország építési ügyeit. Igény volt viszont arra, hogy a központi szerv mintájára az egyes területeken, a helyi kormányszékeknek alárendelt építési igazgatóságokat hozzanak létre. Ez a törekvés találkozott az egyesített kamara és helytartótanács elképzeléseivel (OL A 39. 1787:13722). A gazdasági élet fejlődése megkövetelte, hogy a műszaki ügyek intézésére a korábbinál magasabb szintű, nagyobb döntési szabadsággal rendelkező, létszámban is megerősített szakhivatalok alakuljanak. Ilyen előzmények után 1788-ban létrejött a Vízi és Építészeti Főigazgatóság (Suprema Directio in Hydraulicis et Aedilibus), amely a vízügyi és középítészeti műszaki személyzetet egyesitette. Megalakulása egyúttal annyit is jelentett, hogy a vízügyi szervezet hosszú időre elvesztett önállóságát. Az új feladatokat azonban csak az erők összefogásával, a műszaki személyzet együttműködésével lehetett megoldani. A vízügy területén az új tennivalók természetföldrajzi és gazdaságpolitikai szempontból egyaránt jelentkeztek. Az egyik fő kérdés az árvizek elleni védekezés, a vízzel borított területek lecsapolása volt, ami a vízimunkálatok célját a következő száz évre meghatározta. A víz lehetséges gazdasági tulajdonságai közül azonban ebben az időszakban a vízierőt is alapvetőnek tartották, és akik ennek hasznosítására törekedtek, gyakran kerültek ellentétbe azokkal, akik az árvizeket akarták megelőzni. A malomtulajdonosok és az elöntéstől félő földművelők vitája ezúttal nem a közlekedéscentrikus állami vízügyi politikával szemben jelentkezett, hanem a folyó menti háttér érdekeltjeinek ellentéte volt. A sokasodó műszaki feladatokat a kis létszámú központi szervezet még a vidéki mérnökök segítségével sem tudta ellátni, ezért már az 1780-as években létrehozták a megyei és városi mérnöki állásokat. E státusokat sokszor magas képesítéssel rendelkező, a vízügy területén járatos személyekkel