Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
1. füzet - Iritz László: A LINEÁRIS KISVÍZI ELŐREJELZŐ MODELL ELMÉLETI ALAPJAI
34 Iritz László Ily módon vizsgálataink eredményeképpen a korábbiaktól eltérő, kétféle — hidraulikailag megalapozott — közelítő összefüggést (12), (15) határoztunk meg a folyamatos kisvízi előrejelzés számára. Ebből az egyik, amelyik a célállomás feletti átlagos nedvesített keresztmetszeti területből indul ki (12), újszerűnek mondható. A gyakorlat szempontjából igen előnyösnek tűnik, hiszen alkalmazásához nincs szükség vízhozamadatokra a célállomás feletti szakaszról. A másik összefüggés (15), amely az eljárás korábbi koncepciójához igazodik, lehetővé teszi, hogy az előrejelzési eljárás sémáját, az eredeti változathoz képest, nagymértékben egyszerűsítsük, hiszen nincs szükség a levonulási időkkel végzett számításokra. Az általunk javasolt megközelítési mód hidraulikailag megalapozottnak tűnik, ugyanakkor több feltételezést is magába foglal. Azt, hogy ezek a feltételezések mennyiben fogadhatók el, azt numerikusan vizsgáltuk meg, és ehhez három számítógépi eljárást dolgoztunk ki. 2. Numerikus vizsgálatok A numerikus vizsgálatokhoz több változatban FORTRAN—IV. forrásnyelvű programot készítettünk a VITUKI VIDEOTON R—10 típusú számítógépére. A programcsomaghoz mágneslemezen szervezett, az előrejelző programok által közvetlenül kezelt adatbázis tartozik. A programok oly mértékben általánosak, hogy adaptálásuk egyszerű vezérlési utasításokkal valósítható meg. A futtatásokat a Zalára és a Tiszára végeztük (1. ábra). 2.1. A „levonulási idők" és a vízhozamok alapján történő számitások Első lépésként az (5) kifejezés bal oldalán szereplő változót kellett meghatározni múltbeli adatsoron. Az operatív gyakorlat igényének megfelelően a T időpontot követő r időszak alatt lefolyt vízmennyiséget ugyanezen időszakra vonatkozó átlagvízhozammal helyettesítjük (ez vonatkozik a másik kettő eljárásra is). Mivel ennek az áttérésnek nincs különösebb elvi jelentősége, ezért a továbbiakban W T+ r jelölje a T időpontot követő т időszak átlagvízhozamát. A W T+ r idősort a célállomás napi átlagvízhozamából képeztük mozgó átlagolással. Ezt követően kell áttérni a W T m meghatározására. A módszertan szerinti eljárást követve, a vízrajzi hálózat felhasználásával kijelöltük azokat az összetartó állomásokat, amelyekre a (8) kifejezést alkalmazzuk (1. ábra). Minden, összetartozó állomásokból álló szakaszra naponként meg kell határozni a W Tm i értékét. Amennyiben a mellékfolyók betorkolása miatt egy alsó szelvényhez több felső szelvény tartozik, úgy a (8) kifejezés számlálójában levő összeg második tagja is egy összeg, a „levonulási idő" pedig az egyes felső szelvények és az adott alsó szelvény közötti „levonulási idők" átlaga. Amikor minden i szakasz minden T napjára rendelkezésre állt a W Xm i, akkor összegeztük naponként ezeket az értékeket, és így előállítottuk a W T m idősort. (Az adott T napi W T m összegbe azokat a W Tm l értékeket adtuk mindig, amelyek
