Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

458 Fiedler Oszkár alapján meg tudta határozni azt a helyet, mikoris a márkázott kavics a kiemelő szerkezet nyílása előtt volt. Miután ez sikerült, teljes súlyával lenyomta a rudat, hogy a kiemelőfej vágóéle a talajba hatoljon. Ezek után az egész dereglyét és így vele a kiemelőfejet is a horgonycsörlővel felfelé vontattuk. Menet közben a mederanyag a kiemelőfejbe torlódott és a zsákban megrekedt, köztük — sze­rencsés esetben — a márkázott kavics is. (Egy-egy kavics kiemeléséhez általá­ban négyszer—ötször kellett ezt a műveletet megismételni.) Biztonságból pár métert tovább vontattuk a dereglyét, és ha eközben a beütésszám nem csökkent egy adott érték alá, a márkázott kavics bizonyosan a zsákban volt. Ezek után a kiemelőfejet a mederből kiemeltük, majd a zsák tartalmát a dereglyén egy sima felületre kiöntve a márkázott kavicsot kézi nukleáris érzékelő műszerrel megkerestük és ólomkonténerbe zártuk. Laboratóriumban — megfelelő sugár­védelem mellett — a bedobás előtt róla készített fotó és a bevésett sorszám alapján azonosítottuk. A főméreteket pontosan lemértük és a bedobás előtti méretekkel összevetve a kopás mértékét meghatároztuk. 5. Összefojjlalás Ezeket a mérési eljárásokat a kutatómunkában résztvevő intézeti dolgozók alakították ki. Hosszú évek fáradságos, sok kerülővel végigjárt útján érkeztünk el napjainkig, mikoris a görgetett hordalékmozgás izotóptechnikai módszerrel történő' vizsgálata megoldottnak tekinthető. Az eddigi eredmények bizonyították, hogy a kutatómunkában alkalmazott új mérési módszer és a kifejlesztett mérőműszer alkalmas az egyszerre adagolt különböző szemnagyságú görgetett hordalék haladásának nyomonkövetésére. Az irodalomból ismert hasonló vizsgálatokon túlmenően — ahol csupán egy szemnagyságú kavicsot tudtak rövid távon követni — ezzel a módszerrel vált lehetővé a különböző szemnagyságú hordalékszemek azonos hidraulikai és hid­rológiai feltételek mellett történő hosszú távú nyomonkövetése. A méréssorozat folyamán világviszonylatban először sikerült a hosszabb időn át nyomonkövetett hor­dalékszemeket a mederből kiemelni és a kopás mértékét megállapítani. IRODALOM Ariman, J. I.—Sanlema, P.—Svasek, 1. N. : Movement of bottom sediment in coastal water by current and wawes; measurements with the aid of radioactive tracers in the Netherland. Deltadienst Rykswater­staar. Beack Erosion Bord. Technical Memorandum. n°. 105. mars 1958. to rest, G. — Jaf/rii, P.: Emploi des traceurs radioactifs dans l'etude des mou Yemenis de sediments sous l'action de la houle et des courants. 7 éme Congrès de AIRH. Communication n°. I) 16. Lisbonne, 1957. Gilbert, A. : Essai sur la possibilité d'utiliser Ag 110 dans l'étude du transport du sable par la mer. Minister das Obras Publicas. Publication n°. 63. Goldberg, E. D. — Inman, П. L.: Neutron irradiated quartz as a tracer of sand movements. Bulletin of the Geological Society of America Vol. 66. mai 1955. jaflrtj, P. — Hours, И. : L'Etude du Transporten Litterai par la methode des Traceurs radioactifs. (A part­menti hordalék tanulmányozása a radioaktív nyomjelzők módszerével.) Extrait des Cahiers Océa­nographiques du С. O. E. C. 1959. Kiilson, D. —Smith, D. B. — Steers, I. A.: Drift experiments with radioactive pebbles. Nature-Vol. 178. n°. 4575-août. 1956. Stelczer K.: A görgetett hordalék mozgásának tanulmányozása természetes vízfolyásokon radioaktív izo­tópok segítségével. VITUKI beszámoló, 1966. Stelczer K.: A folyami hordalék kopása. Vízügyi Közlemények, 1967. 2. szám. Stelczer K.: Investigation of bed-load movement (Görgetett hordalék mozgásának vizsgálata). A folyó­szabályozás és hordalékmozgás időszerű kérdései. Symposium. Budapest, 1968. Stelczer K.: Etude stochastique du mouvement de charriage. Bulletin of the IHSH. XVI. 3. 9/1971. Stelczer К.: Kolyószabályozás-hordalékmozgás. ELTE Természetföldrajzi Tanszék, Tankönyvkiadó, 1977. Stelczer K. : A görgetett hordalék mozgásának számítása. Vízügyi Műszaki Gazdasági Tájékoztató 123. szám, Budapest, 1980. Stelc'er K.: Bed-load transport Theory and Practice. Water Resources Publications, Littleton, Colorado 80161, USA 1981. * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom