Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

602 Kornisné Akantisz Zsuzsanna Végül ismételten hangsúlyozzuk, hogy a modellkísérletek kizárólag az áramlásból származó elragadó erőre és az ebből következő parterózió elleni biztosítások módjaira vonatkoztak. Hirtelen vízszintcsökkenés, folyó felé irányuló talajvízáramlás és más okok szintén okozhatnak parteróziót. Ezek a hatások a partok anyagának fizikai jellemzőitől és olyan hidraulikai tényezőktől függenek, amelyek függetlenek a kanyarulati viszonyoktól. Mindezeket figyelembe véve a modellkísérleti vizsgálatok alapján és a kanyarulati paraméterek függvényében a partvédőmüvek kiépítése a II. táblázat szerint javasolható. A modellkísérleti eredmények általánosíthatóságát a magyarországi folyókon számos helyen a tapasztalat is igazolja. A II. táblázat javaslatait a Rába pápóci átvágásának építésénél már hasznosították, kísérleti jelleggel más folyón is célszerű volna azokat a természetben ellenőrizni. 2. Keresztirányú művek vizsgálata A folyószabályozás talán legnehezebb és legkényesebb feladata a keresztirányú művek, sarkantyúk helyes alkalmazása. Mivel itt különösen nagy szerepe van a folyók sajátosságainak és természetének, továbbá a helyismeretnek, tapasztalatnak, a sarkantyúkkal való szabályozás kérdéseiben a szakemberek véleménye is igen eltérő. A tervezés feladata, hogy a műveket úgy illessze be a folyóba, a meglevő vonalazásba, mélységviszonyokba, hogy azok minimális költség, anyag és munkaráfordítással maximális hatást fejtsenek ki, a vízfolyás energiáját a tervezett állapot kialakítására kényszerítsék. A sarkantyú maga is csak eszköz, a munkát, a meder alakítását maga a folyó végzi. A sarkantyúkkal való szabályozásról Károlyi (1960) adott történeti áttekintést. A 19. század első felében Németországban mindkét oldalon, általában egymással szembenálló és folyásiránnyal ellentétes irányú sarkantyúk sorozatával állították elő a kis- és középvízi medret. A hosszú és sűrűn elhelyezett keresztirányú művek a partokat is védték, a széles medret is szűkítették. A sarkantyúmezők elégtelen töltődése esetén a mezőket kotrásból kikerült anyaggal fel is töltötték. Ilyen feltételek mellett nem volt különösebb jelentősége a sarkantyúk irányának, azaz a sarkantyúnak a szabályozás tengelyvonalához viszonyított hajlásszögének, illetve a helyes irány pontos beállításával elérhető előnyöknek. Arra azonban viszonylag hamar rájöttek, hogy a homorúparti sarkantyúknál nagy mélységek, gyors tönkremenetel várható, ezért a homorúparti szűkítésnél áttértek a vezetőművek alkalmazására (

Hägen 1896). A német szabályozás felülvizsgálata alapján alkotta meg Farque — Girardon (1894) a klasszikus francia módszert. Ők a homorú oldalon partbiztosítással vagy vezetőművel irányították az áramlást, sarkantyút csak a domború oldalon vagy inflexióban építettek, folyásiránnyal szemben. A magyar Felső-Duna középvízi szabályozását 1886 — 96 között hajtották végre (Tőry 1952). A szabályozás főművei partbiztosítások és párhuzamművek voltak. Később ezt a szabályozást főként sarkantyúsorok építéséből álló kisvízszabályozással egészítették ki, felhasználva a német és francia tapasztalatokat is. A szabályozásnál a tervezett sodorvonalra a merőlegestől 15°-kal felfelé hajló sarkantyúkat alkalmaztak (Furdick—Stelczer 1964). A sarkantyúk irányának hatásával sokáig nem foglalkoztak a kutatók. Az ötvenes évekig a modellkísérletek fő célja a sarkantyúk állékonyságának növelése volt.