Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)
4. füzet - Dóka Klára: A folyammérnöki hivatalok története
572 Dóka Klára 1940-ben a Beregszászi Folyammérnöki Hivatal székhelyét Szatmárnémetibe helyezték. (OVL. A. I. 2. h.). Az átszervezés következtében a Felső-Tisza mentén a folyammérnöki hivatalok a folyó viszonylag rövid szakaszán voltak illetékesek. A Szatmárnémeti Folyammérnöki Hivatal Técső és Mezővári, a nyíregyházi Mezővári és Vencsellő, a sátoraljaújhelyi Vencsellő és Tiszafüred között. A mellékfolyók és a társulatok felügyelete is a tiszai beosztásnak megfelelően módosult. 1941-ben megkezdte működését az Űjvidéki Folyammérnöki Hivatal, amely a Duna Apatin és az országhatár közti szakaszán, valamint a Dráva Drávaszabolcs és a torkolat közti részén volt illetékes. Ennek megfelelően a Nagykanizsai Folyammérnöki Hivatal felügyelete csak a Mura és a Dráva felső szakaszára terjedt ki (OVL. A. I. 2. h.). A sok átszervezés az érdemi munkát teljesen megbénította, bár ez a háború alatt csak a legfontosabb vízrajzi teendők ellátásáraú, az árvízvédelmi tevékenységre, valamint a vízszabályozó társulatok ellenőrzésére korlátozódott. Mivel e társulatok egyre gyakrabban foglalkoztak a kultúrmérnöki feladatkörbe tartozó vízimunkálatokkal, előfordult, hogy a Földmívelésügyi Minisztérium nem a területileg illetékes folyammérnöki, hanem a kultúrmérnöki hivatalt bízta meg egy-egy munka, illetőleg szervezet irányításával is. A jelszabadulás után, 1945 novemberében a Földművelésügyi Minisztérium a folyammérnöki hivataloknál gyakorlatilag az 1939 előtti viszonyokat állította vissza, a hivatalok korábbi feladatainak fenntartásával (Rendeletek Tára 1945). A háború után az újjászervezett műszaki szolgálat fő célja a károk helyreállítása, a meglevő berendezések üzembehelyezése, a megkezdett építkezések folytatása volt, amiből a folyammérnöki hivatalok is kivették részüket. 1946-ban elkészült a vízügyi szolgálat 30 éves terve, amelyben szintén fontos szerep jutott a folyammérnöki tevékenységnek. Ezeket a feladatodat azonban egyre kevésbé lehetett a nagymúltú, de már korszerűtlen hivatali szervezettel végrehajtani. Az 1945 évi földreform a nagybirtokrendszeren alapuló vízszabályozó társulatok bomlását segítette, így a folyammérnöki hivatalok felügyeleti tevékenysége is megszűnt. A társulatok élére 1945ben a kultúrmérnöki hivatalokból, a Földművelésügyi Minisztériumból és részben a folyammérnöki hivatalokból miniszteri biztosok kerültek, akik a szervezetek felszámolását előkészítették. A vízügyi feladatok növekedése, a társulatok államosítása magával hozta a korszerűbb központi és területi igazgatás megszervezését. 1948 nyarán a folyammérnöki hivatalok is befejezték működésűket. Munkatársaik zöme az új területi szervek, a Vízgazdálkodási Körzetek folyammérnöki kirendeltségeinek alkalmazottja lett, hogy átadja tapasztalatait az átalakított szervezetben a folyók mellett dolgozó mérnököknek, folyamfelügyelőknek, vízmestereknek, az új nemzedéknek. IRODALOM Bendefg L. : A magyar kamarai mérnöki intézmény kialakulása 1650—1850. Levéltári szemle, 1970. 3. 548—572. Corpus Juris Hungarici. Millenniumi emkélkiadás. 1869—1871. Budapest. Dános M. : A vízjogyi törvény, a kapcsolatos törvények, a reájuk vonatkozó rendeletek. I— III. к. Bp. Dóka К.: A vízügyi szakigazgatás kezdetei (1772—1788). Levéltári közelménvek 48—49. évf. Bp. 1978. Dóka K.: A Bodrog szabályozása. Hermann Ottó Múzeum Évkönvve. XVI. Miskolc, 1977. Dóka K.: A Rába felmérése a XIX. század első felében. Arrabona'lO—20. Győr, 1977—79. Dóka K.: A Rába szabályozása (1762—1895). Technikatörténeti Szemle XI. Bp. 1979. Dóka K.: Folyószabályozás Tolna megyében a 19. században. Tanulmányok Tolna Megye Történetéből IX. Szekszárd, 1979.
