Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

4. füzet - Dóka Klára: A folyammérnöki hivatalok története

564 Dóka Klára védművek állapotára, a tervek időben történő végrehajtására, részt vettek a társulatok ülésein (Pólya 1880). 1873-ban a Duna mellett folyammérnöki hivatal működött Pozsonyban, Komáromban, Budapesten, Baján, Mohácson, Vukováron, Újvidéken, Pancsován, Orsován, a mellékfolyóknál Pöstyénben, Eszéken, Sziszeken, Barcson. A Tisza és mellékfolyói mentén Szatmárnémetin (beregszászi kirendeltséggel), Sárospatakon (tőke-terebesi kirendeltséggel), Gyulán, Gyulafehérváron, Makón, Aradon, Temesváron, Szegeden (szolnoki kirendeltséggel). Törökbecsén voltak folyammérnöki hivatalok. 1873-ban a gazdasági válság hatására csökkentést rendeltek el, és a kevésbé exponált folyószakaszokon egyes hivatalokat megszüntettek. Ez főként a tiszai területeket érintette. Megszűnt a beregszászi, a tőke-terebesi, makói, törökbecsei, szolnoki valamint a Drávánál a barcsi, a Dunánál pedig a komáromi folyammérnöki hivatal, illetőleg kirendeltség. 1878-ban befejezte működését a bajai folyammérnöki hivatal is (OL. К. 173. 1884 — 14-6097.). 1875-ben a személyzet létszáma 31 fő műszaki volt (Magyarország tiszti cím- és névtára 1880). A kiegyezés után a területi vízügyi igazgatás szervezetének kiépülése lassan haladt előre. A hatáskörrel kapcsolatos, kezdetben bizonytalan lépések, a folyammérnökök alacsony száma azt mutatták, hogy a kormányzat nem akart azonnal intézkedni. Bár az abszolutizmoskori folyam-segédmérnöki állomások a kiegyezés utáni folyammérnöki hivatalok előfutárainak tekinthetők, mégsem voltak azonosak. A folyammérnöki hivatalok több feladatot láttak el, mint elődjeik. A Tisza mentén sajátos helyzet alakult ki, hiszen a folyamosztályok megszűntek, és teendőik egy része szintén a folyammérnöki hivatalokra várt. Azonban itt sem volt teljes jogfolytonosság, hiszen a Tisza és mellékfolyói szabályozása jórészt befejeződött. A folyammérnöki hivatalok fő tevékenysége így nem a munkák irányítása, hanem a szabályozott folyószakaszok ellenőrzése, fenntartása volt. Ezért a tiszai folyammérnöki hivatalok létszáma alatta maradt a folyamosztályokénak. Micskey (1882) a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium műszaki gárdájának egyik vezetője, a folyammérnöki hivatalok problémáit is felvetette. Növelni kívánta a hivatalok számát, személyzetét és anyagi lehetőségeit. Javasolta, hogy ne csak ellenőrizzék, hanem maguk tervezzék és tartsák karban az összes védmüveket. Az ország két főfolyója mentén létesítsenek folyammérnöki központot, ahol a Dunáról és Tiszáról érkező vízrajzi adatokat összegyűjtik. A folyammérnöki hivatalok kis létszámát Zsák Hugó, a budapesti hivatal vezetője is sérelmezte. A bajai hivatal megszűnése után a megnövekedett területen nem tudta a rendelkezésre álló személyzettel a feladatokat rendesen megoldani. A Duna felügyeletük alatt álló szakaszán 750 malom működött, és jelentős volt a hajóforgalom. Mivel a személyzet rendszerint vidéken volt, problémák adódtak az adminisztratív és pénzügyi feladatok ellátásával. A munka zavartalan elvégzéséhez a vezetőn kívül 6 mérnököt kért (OL. К. 175. 1884-14-6097). Az 1880-as évek végére a folyammérnöki létszám megnőtt. Újra megszervezték a komáromi, szolnoki folyammérnöki hivatalt. A bajai újjászervezésére nem került sor, de Budapesten a létszámot felemelték. A Tisza mellett Vásárosnainényban és Tokajban már 1879-ben a folyammérnöki hivatal működött, majd 1882-ben létrehozták a mitrovicait is. Az alkalmazottak össz-létszáma 60 főre emelkedett (Magyarország tiszti cím- és névtára 1882). Nem szervezték újjá a folyammérnöki hivatalokat a kisebb, nem hajózható folyók mellett, így a folyammérnökök csak a víziközlekedcs szempontjából fontos folyóknál irányították a munkálatokat.